Gazdasági növekedés, avagy kinek áll jól az új divat?
Az EU állam- és kormányfői a legutóbbi csúcsértekezletükön megállapodtak a költségvetési fegyelem erősítésében, evégett államközi szerződést is kötnek, de "azzal is tisztában vagyunk, hogy a pénzügyi stabilitás önmagában nem elég kilábalni a gazdasági válságból. Ehhez többet kell tennünk, kiváltképp a gazdasági növekedésben és a foglalkozatásban" - mondta Herman van Rompuy, az állam- és kormányfők Európai Tanácsának elnöke. "Az ülésen elfogadott szövegünkben növekedésorientált költségvetési konszolidációról és munkahelyteremtéssel járó gazdasági növekedésről beszélünk...
Erőteljesen vissza kell szorítanunk a költségvetési hiányokat, és többet kell beruháznunk a jövő szempontjából kulcsfontosságú területeken. Növelnünk kell vállalataink versenyképességét, közben pedig azt is el kell érnünk, hogy vonzóbbá váljon számukra a munkaerő-felvétel" - mondta az elnök. A vélemények megoszlanak. Az egyik közgazdasági iskola szerint a takarékosság a legfontosabb. Az ide tartozó közgazdászok szerint a takarékosság kétségkívül visszaveti ugyan a növekedést, és ez tovább rontja a GDP/adósság arányt, de csak átmenetileg.
A takarékosság okozta GDP-csökkenés vagy növekedéslassulás ugyanis csak egyszeri, a javuló államháztartási mérleg azonban később folytonosan javítja a GDP/adósság arányt, és a tőkepiaci megítélés - vagyis az államok hosszú távú finanszírozhatósága - számára ez utóbbi a döntő mozzanat. "Az euróövezet jócskán eladósodott országai számára veszélyes lenne most lemondani a takarékosságról. Ha egy ország nagy adóssággal fut bele a (piaci) kockázatkerülés időszakába, akkor csak rossz döntések közül választhat. A hiteles takarékossági program azonban még mindig a kisebb rossz, még ha ez rövid távon súlyosbítja is a visszaesést" - írta nemrég a brüsszeli Centre for European Policy Studies igazgatója.
Mások szerint most a növekedés hiánya a legveszélyesebb. A Standard and Poor's hitelminősítő, amikor januárban rontotta néhány euróövezeti ország adósosztályzatát, ezt egyebek közt azzal indokolta, hogy az eddigi mentő intézkedések nem elégségesek, de nem is lehetnek azok, mert az eddigi válságkezelés fél lábon áll: "a kizárólag költségvetési takarékosságra alapozott reform önmagát megbuktató folyamattá válhat, mivel a kereslet fordított arányban csökken azzal, ahogyan a fogyasztók mind jobban aggódnak munkahelyükért és elkölthető jövedelmükért, és ez csökkenti az adóbevételt".
A Moody's hitelminősítő, amikor a héten negatívra változtatta néhány EU-tagállam besorolásának kilátását és néhány másiknak mindjárt rontotta az osztályzatát is, indoklásában szinte "róka fogta csuka" helyzetet vázolt fel: a takarékosság rontja a gazdasági kilátásokat, a romló gazdasági kilátások viszont veszélyeztetik a takarékosságot, és így tovább. Mindehhez képest mire int a múlt? Arra, hogy az EU vezetői által mostanában elképzelt gazdaságösztönző intézkedések - a munkát terhelő adók csökkentése, általában a vállalatok terhének enyhítése és egyes kiválasztott területeken a beruházások támogatása - jobb időkben sem használtak a hazai fogyasztásnak, viszont manapság a kormányok játéktere a korábbinál is szűkebb efféle kedvezésekhez.
Az euróövezetben az 1990-es években a lakossági fogyasztás növekedése még időnként meg-meghaladta a hazai össztermék (GDP) növekedésének ütemét, ám ezt az inflációs jelenséget a 2000-es években már sikerült kiküszöbölni, és a lakossági fogyasztás növekedése rendszeresen elmaradt a GDP-növekedés ütemétől. Az éltanuló Németországban különösen éles az ábra: ott 2003-tól eltekintve - amikor a GDP 0,4 százalékos csökkenése közepette a háztartások fogyasztása 0,3 százalékkal nőtt - az utóbbi 13 évben minden évben elmaradt a fogyasztásnövekedés a GDP-növekedéstől - egészen kirívóan például 2007-ben, amikor 3,3 százalékos GDP-növekedés közben egyenest csökkent, 0,2 százalékkal, a háztartások fogyasztása.
Igaz, abban az évben emelték az áfát Németországban, és most ismét ez fenyeget, ha a kormányok kénytelenek lesznek enyhíteni a vállalatok adóterhét. A múlt arra int, hogy a fejlett országokban a hazai fogyasztás jó ideje nem képes igazán növekedni. A fogyasztói bizalom persze fontos, de ha a lakosság túlnyomó többségének már szinte mindene megvan, akkor a korszerű módszerek keresztmetszetében a fogyasztás hosszú idő átlagában stagnálás közeli marad. Európában a fogyasztásösztönzés korszerű módszerei közé került a minőségrontás - hogy a megvett holmikat hamarabb kelljen pótolni -, a szédelgő reklám és időnként némi újítás, például a "buta" telefon helyett az okostelefon terjesztése. E törekvésnek azonban ellentmond a reálbér-emelkedés korlátozása a versenyképesség érdekében.
Például éppen Németországban az elmúlt évtizedben már nem nőtt, sőt, 2005-től egészen a 2009-es, átmeneti deflációig csökkent az átlagos reálbér és a kifizetett összes bér reálértéke is, annak dacára, hogy a foglalkoztatás nőtt. A mostani időszak pedig egész biztosan nem a jelentős béremelésé. Jóllehet az euróövezetben a GDP 57 százaléka a lakossági fogyasztásból származik keresleti oldalon, az utóbbi egy-másfél évtizedben kialakult papírforma az, hogy a GDP-t csak az export és az azt szolgáló beruházás mozgatja valójában. Ugyanis a lakossági fogyasztás olyan országokban nő erősen - például Kínában évi 12-15 százalékkal, 8-10 százalékos GDP-növekedés és viszonylag gyors infláció közepette -, ahol még bőven van mit pótolni. Meglehet, az újonnan feltalált "növekedési divat" jól fog állni az európai vállalatoknak, akár a adósság/GDP-arányt is javíthatja majd, de a lakosság öröme továbbra is soványnak ígérkezik. (MTI)
