Gyengüléssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön az előző napi jelentős emelkedés után.

Gyengüléssel nyitottak az amerikai tőzsdék

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,29 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,34 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,10 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
   
A nagy nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói is gyengülést jeleztek New York-i tőzsdenyitáskor. Csütörtökön délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,57 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,56 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,28 százalékos mínuszban állt.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1260 dollárt adtak New York-i tőzsdenyitáskor a reggeli 1,1217 dollár után. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent.
   
A Brent ára hordónként 28 centtel (0,68 százalékkal) 39,51 dollárra esett, a WTI ára pedig 45 centtel (1,21 százalékkal) 36,84 dollárra süllyedt.
   
Az arany ára unciánként 0,99 százalékkal (17,05 dollárral) 1722,05 dollárra emelkedett.

Hozzászólások

Gyengült a forint árfolyama

Gyengült kedden a főbb devizákkal szemben a forint a bankközi devizapiacon.
2020. 07. 07. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést az európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 741,71 pontos, 2,03 százalékos csökkenéssel, 35 747,71 ponton zárt kedden.
2020. 07. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdték a napot az amerikai piacok

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A romló amerikai-kínai kapcsolatok miatt erősödő piaci aggodalmak véget vetettek az öt napja tartó lendületes emelkedésnek.
2020. 07. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína sem mentette meg a BMW értékesítéseit

A BMW csoport a második negyedévben 25,3%-kal kevesebb autót értékesített globálisan, mint a tavalyi évben.
2020. 07. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spekulánsok nem optimisták az EUR-val kapcsolatban

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) adatai alapján a hedge fundok és a nagy spekulánsok pozícionáltsága alapján már kevésbé optimisták az euró és a jen árfolyamával szemben, míg a fonttal szembeni pesszimizmusuk tovább erősödött.
2020. 07. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban kezdtek az európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók előző záróértékükhöz képest.
2020. 07. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a forint reggelre

Enyhén erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggel a hétfő esti szintekhez képest.
2020. 07. 07. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kis csökkenés várható a hazai részvénypiacon

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2020. 07. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzéken pedig vegyes volt a mozgás.
2020. 07. 07. 08:53
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2020. 07. 06. 20:40
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Erősödött a részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,90 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 36 489,42 ponton zárt hétfőn.
2020. 07. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy nyereséggel zártak a tőzsdék

Nagy nyereséggel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok a gazdasági fellendülés reményében.
2020. 07. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az amerikai tőzsdéken

Nagy indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a gazdasági fellendülés ígéretét hordozó makrogazdasági mutatóknak köszönhetően megerősödött befektetői kockázatvállalási aktivitás hatására.
2020. 07. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengébb lehet a mostani negyedévben a gazdasági felpattanás az USA-ban

Szombaton 45 ezer koronavírusos beteget regisztráltak az USA-ban. 43%-ukat két államban, Floridában és Texasban regisztrálták.
2020. 07. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a Commerzbank vezérigazgatója és az elnöke is

Pénteken a piacok zárása után jött a meglepetés, a Commerzbank vezérigazgatója és az elnöke is benyújtotta lemondását, azt követően, hogy az állam után a második legnagyobb tulajdonos, a Cerberus kritizálta többször is a vezetőket.
2020. 07. 06. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb választási nagygyűlésre készül

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban - jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
2020. 07. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indították a hetet az európai részvénypiacok

Pluszban kezdték a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Döntő részben erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és pluszban állt az összes, még nyitva tartó térségbeli börze.
2020. 07. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.
2020. 07. 06. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: