Gyér érdeklődés jellemzte a szerdai kötvénycsere aukciót

(MTI) - Az alacsony kereslet miatt az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 20 milliárd helyett mindössze 3,5 milliárd forint értékben adott el 2014/C jelű államkötvényt a szerdai kötvénycsere aukción, ahol a négyéves államkötvényekért 2012-ben lejáró kötvényekkel lehetett fizetni.

A másodpiaci hozamok a délelőtt folyamán nemzetközi hatásra erősen megemelkedtek, és a piaci bizonytalanság csökkentette az érdeklődést a hosszabb papír iránt és a szokásosnál nagyobb sávban szóródott az ajánlatok hozama is - mondta az MTI-nek Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató helyettese.

 

Borbély ugyanakkor hangsúlyozta, a csereaukció szokásosnál gyengébb eredménye nem érinti a költségvetés finanszírozását. Az ÁKK az idén harmadszorra tartott csereaukciót, amelyek gyakorlati célja a lejáratok hosszabbítása. Az ÁKK a 2012/B és 2012/C jelű államkötvényekkel szemben hirdetett meg 2014/C jelű államkötvényt 10-10 milliárd forint értékben, de csak 2012/B kötvényben tett ajánlatokat fogadott el.

 

A 2012/B kötvényért cserébe az elsődleges forgalmazók 16 milliárd forintnyi 2014/C kötvény vásárlására tettek ajánlatot, az ÁKK ebből 3,5 milliárd forintot fogadott el, ezekért a négyéves kötvényekért a forgalmazók 3,2 milliárd forintnyi 2012/B kötvénnyel fizettek.

 

A 2012/C kötvénnyel való fizetéssel 6,3 milliárd forint értékben vásároltak volna 2014/C kötvényt, de erre a kötvénycserére az ÁKK egyetlen ajánlatot sem fogadott el. A 2014/C-2012/B kötvénycsere (ISMA) átlaghozama 5,89 százalék lett, 12 bázisponttal magasabb az előző, április 7-én rendezett aukción elért hozamnál. A mostani csereaukción elért legmagasabb hozam 5,92 százalék, a legalacsonyabb 5,86 százalék lett.

 

Az ÁKK a 2012/B kötvényt 5,34 százalékos hozamnak megfelelő áron számította be fizetségként. Az összehasonlításra leginkább alkalmas kötvény, a 2014/C-nél négy hónappal hamarabb lejáró 2013/E kötvényre számolt hároméves másodpiaci referencia hozam kedden 5,45 százalék volt, szerdára 11 bázisponttal 5,65 százalékra nőtt.

 

A kibocsátott 2014/C kötvény 2014. február 12-én jár le, 5,50 százalékos szelvényt visel. Az ellenértékül szolgáló 2012/B kötvényt 2006 októberében bocsátották ki első alkalommal, lejárata 2012. június 12, szelvénye 7,25 százalékos. Az ellenértékül szolgáló 2012/C kötvényt első alkalommal 2007 augusztusában bocsátották ki, lejárata 2012. október 24, szelvénye pedig 6,00 százalékos.

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás:

Kripto-forradalom a patikák pénzügyeiben: a Nasdaq-on jegyzett Wellgistics az XRP Ledger-re épít

Kriptóval gyorsabban a gyógyszerekhez? Igen, lehetséges! Az amerikai Wellgistics Health Inc. komoly lépést tett a blokklánc-alapú egészségügyi pénzügyek jövője felé. A Nasdaq-on jegyzett gyógyszer-nagykereskedő cég mostantól az XRP Ledger technológiájára épülő fizetési rendszert vezet be, amely több ezer független patika számára nyújt valós idejű, gyors és olcsó tranzakciókat. A lépés nemcsak a gyógyszerbeszerzés hatékonyságát növeli, hanem alapjaiban változtathatja meg a szektor működését is.
2025. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Már majdnem minden 100. bankszámlához tartozik másodlagos azonosító

Robbanásszerűen nő a másodlagos azonosítóval indított utalások száma: 2025 első negyedévében 26 328 tranzakció zajlott így, ami kétharmados növekedést jelent, az utalások értéke pedig 81 százalékkal volt több, mint tavaly. “A magyar ügyfelek kezdik felismerni a szolgáltatás kényelmét” – mondta Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki azért az odafigyelésre is emlékeztet.
2025. 08. 17. 17:00
Megosztás:

Lejáró Cégkapu-jogosultságok: több százezer ft-os bírság vagy pályázatból kizárás!

A nyár nemcsak a pihenés időszaka – a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. A Niveus szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszafordíthatatlan jogkövetkezményekhez vezethet.
2025. 08. 17. 16:00
Megosztás:

Tömeges Ethereum-kivonások okoznak 3,8 milliárd dolláros torlódást

Ha most szeretnéd kivenni a lekötött Ethereumodat, nem árt felkészülni egy hosszú várakozásra – jelenleg akár több mint két hétig is eltarthat, mire sorra kerülsz.
2025. 08. 17. 15:00
Megosztás: