Gyér forgalomban a MOL vezetésével emelkedik a BUX
A nemzetközi piacokon alapvetően jó hangulat mutatkozik, az USA piacok tegnap folytatni tudták a költségvetési vita lezárását követően megindult emelkedést, melynek során az S&P 500 index új történelmi csúcsra kapaszkodott. Jó hangulat mutatkozott az ázsiai piacokon is, miután a kínai harmadik negyedéves GDP 7,8 százalékra gyorsult a második negyedévben mért 7,5 százalékról.
A magyar piacon egyelőre gyér forgalom mutatkozik, a BUX index emelkedésében a MOL részvénye játszik szerepet, amely közel 1 százalékos emelkedés és a 55 millió forintos forgalom mellett 14.790 forintnál jár. Az OTP árfolyama mindössze 44 millió (!) forintos forgalom mellett 0,34 százalékkal 4355 forintra csökkent. A Magyar Telekom jegyzése 1 forinttal, 0,34 százalékkal 292 forintra emelkedett. A gyógyszergyártó vállalatok közül a Richter 4100 forinton, míg az Egis 27,805 forinton stagnál.