Ha csal, akkor leginkább ÁFA-t csal a magyar

Tavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek; mindez több mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka - mondta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese az MTI-nek.

Az elnökhelyettes úgy látja, reális az a becslés, amelyet a Reuters hírügynökség közölt a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva. Eszerint az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót, jelenlegi árfolyamon a 296 milliárd forintot Magyarországon. Az összes áfacsalás Sors László szerint ennél nagyobb is lehet. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának tapasztalatai alapján a legtöbb visszaélés valóban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalmazásánál történik, miután a nagy mennyiségű, egyedileg nem azonosítható áru esetében könnyebb kijátszani az áfaszabályokat, de más területekre, például az elektronikai cikkek kereskedelmére is jellemzőek az ilyen típusú csalások.

 

Sors László szerint az áfacsalás nem új jelenség, de mindig vannak új módszerek. Az uniós csatlakozás után vált gyakorivá, hogy a külföldről behozott termékeket a csalásra szerveződött cégek értékesítik a magyarországi kereskedőknek, de nem fizetik be a forgalmi adót a költségvetésbe. Az általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaélések az Európai Unió minden országában gyakoriak, de arányuk a nemzetgazdaságok méretéhez képest általában nem akkorák, mint Magyarországon.

 

A többi országhoz képest magasabb, 27 százalékos áfakulcs miatt a szabályokkal visszaélő hazai és külföldi bűnszervezetek vállalják a kockázatot - mondta az elnökhelyettes. Magyarországon az adóval kapcsolatos bűncselekmények többsége áfacsalás. Ezek a bűncselekmények nemcsak a költségvetést károsítják, hanem azért is veszélyesek, mert így a tisztességes gazdálkodók kiszorulnak a piacról - közölte Sors László. Úgy fogalmazott, az adóhatóságnak mindenképpen gyanús, amikor áruházláncok nagyon olcsón, nyilvánvalóan előállítási költség alatti áron kínálnak külföldről behozott termékeket, ilyen esetekben rendszeresek az adóellenőrzések.

 

Ez nem azt jelenti, hogy az áruházláncok csalnak, de az ellenőrzések így tudnak elindulni visszafelé a beszerzési láncon - tette hozzá. A bűnügyi elnökhelyettes szerint a NAV 2011-es létrehozása óta az adóigazgatás, a vám és jövedéki, valamint a bűnügyi szakterület szorosabb együttműködése miatt gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni az adócsalókkal szemben. 2010-ben a megállapított áfahiány 407 milliárd forint volt, 51 milliárddal több, mint 2011-ben. A nyomozók 83 milliárd forint adócsalást derítettek fel tavalyelőtt, 2011-ben ennél 27 milliárddal többet. Tavaly 76 ezer adóellenőrzést végzett a NAV, ebből 45 ezret kifejezetten az általános forgalmi adóval kapcsolatosan.

 

A csalásra szakosodott cégek gyakran eltűnnek, emiatt tavaly 17 ezer vizsgálat hiúsult meg. Sors László elmondta: az idén is több olyan jogszabály lépett életbe, amelyek segítenek abban, hogy a visszaéléseket kiszűrhesse a NAV. Július 1-jétől vezetik be a fordított áfát egyes mezőgazdasági termékekre, ami javítja a tisztességes gazdálkodók helyzetét és növeli a költségvetés bevételeit. Ugyanakkor a szakember szerint az áfacsalásokkal kapcsolatos problémákat önmagában hatósági intézkedésekkel nem lehet megoldani, komplex fellépésre, illetve egyes jogszabályok módosítására lenne szükség uniós szinten is.


Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás: