Háború kezdődött a GAFA és Európa között!

Egy új mozaikszó épülhet be az európai köztudatba: a GAFA. A szó a Google, Apple, Facebook és Amazon technológiai óriásokat takarja, és egyre növekvő befolyásukra szeretné felhívni a figyelmet. Ezek a cégek felbecsülhetetlen hatással vannak mindennapjainkra számítógépeink, valamint Európa gazdaságán keresztül is.

A GAFA mozaikszó először a francia Le Monde-ban jelent meg 2012 decemberében: az újság gazdasági szerkesztője szerint,  "A GAFA-t nem használják gyakran, de akkor általában kritikus értelemben olyan témáknál, mint az adózás, vagy a személyes adataink védelmének fontossága." - tette hozzá Alexis Delcambre.

 

 
Az Egyesült Államokban a Google-t, Apple-t, Facebook-ot és Amazon-t az innováció kimagasló példájaként szokás tekinteni, úgy, mint akik a jövőbe látnak, és olyan dolgokat tudnak létrehozni, amelyek az emberek életét megváltoztatják.
 
25- ször gyorsabban tudunk tanulni a Google által
A Google révén ma nem kell feltétlenül könyvtárakba járni a diákoknak, és általában minden ember megtalálhatja a pontos, tudományos választ kérdésére. A Google azonban nemcsak a keresője miatt lett a világ minden táján ismert. 

 

 
A cég 2006 végén vásárolta fel a YouTube videómegosztó oldalt 1 milliárd amerikai dollárért. Az ár akkor hatalmasnak tűnt, mostanra viszont aprópénz lett az internet világában. Az oldal sikere azóta is töretlen, és minden hónapban legalább 1 milliárd egyedi látogató használja, átlagban pedig minden percben 100 órányi videót töltenek fel a felhasználók - a YouTube adatai alapján.


A Google a felhasználói bázisát a Gmail-en keresztül köti szolgáltatásaihoz, mint például az Android nevű mobil operációs rendszerhez.
 
Zenehallgatásban segít az Apple
Az Apple veteránnak számító cég, amely Steve Jobs irányítása alatt virágzott fel. A Mac számítógépek mellett az iPod hordozható MP3 zenelejátszó (valamint az internetes zenebolt, az  iTunes), majd pedig az iPhone okostelefon számítanak a cég legnagyobb találmányainak. Tim Cook vezetése alatt a cég népszerűsége töretlen a felhasználók körében az iPhone 6 körül kialakult problémák ellenére is, és a jövőre megjelenő Apple Watch várhatóan visszabillenti a cég hitelességi mérlegét. 

 

 
Kommunikációs életünket tette gyorsabbá a Facebook

A fent említetteken túl talán a Facebook az a cég, amelyik a legnagyobb hatással lett az emberek mindennapi életére azóta, hogy a világ legnagyobb közösségi oldala megnyitotta kapuit a nagyvilág számára 2006. szeptember 26-án. Az oldal 1,35 milliárd aktív felhasználóval rendelkezik havonta (2014. harmadik negyedévi adatok szerint), és a mobil tulajdonosok körében is folyamatosan nő az oldal használata, ugyanebben az időszakban mobilon keresztül 1,12 milliárd aktív használója volt a szolgáltatásnak. (forrás:Facebook). 

 

 


Ez utóbbi eredmény annak köszönhető, hogy a Facebook-ozás nem igényel nagy erőforrást, nem szükséges hozzá okostelefon, elég egy egyszerűbb telefon, aminek segítségével a világ szegényebb régióiban is elérhető a Facebook.
 
A Facebook-ot ma már nemcsak a közvetlen barátokkal és családtagokkal való kommunikációra tartják fent a felhasználók. Tüntetéseket, megmozdulásokat is szerveznek segítségével a világ számos pontján, de bármilyen más esemény létrehozására alkalmas. A cégek rajongói oldalakon tartják a kapcsolatot vásárlóikkal, a TV nézőkkel és a sportrajongókkal. Ma már a legkisebb cég sem hagyhatja figyelmen kívül a Facebook erejét, mivel egy kisebb város lakóit is sokkal könnyebb ezen a csatornán elérni, mint egyéb eszközökön keresztül.
 
A szórakoztatás központjává vált az Amazon
Az Amazon ma már sokkal több, mint egy mindent forgalmazó könyvesbolt. Az Amazon ugyanúgy betört az e-könyvek piacára folyamatosan bővülő kínálatával, és olcsó eszközeivel, mint ahogy az Apple tette az iPod-dal és az iTunes-szal. Az Amazonon keresztül nem csak könyvek érhetők el másodpercek alatt, de kedvenc zenédet és filmedet is perceken belül megtalálhatod. Tavaly indította a cég az Amazon Studios nevű szolgáltatását, amelyen TV sorozatok készülnek, válnak elérhetővé. Az egyik sorozatot például a Magyarországon is ismert Chris Carter, a világhíres X-Akták alkotója indította.

 

 
Talán nem nagy tévedés azt állítani, hogy ezen cégek tevékenységén keresztül az elmúlt 8 évben nagyobb változásokon ment keresztül az emberek élete, mint bármikor a világtörténelemben. Nap mint nap tömérdek információhoz juthatunk, könnyebben vásárolhatunk, és a televíziókat sok háztartásban már lecserélte a táblagép – írja kulcsszo.hu
 
Kérdés azonban, hogy hová vezet a függőség, ami ezen szolgáltatások és a  felhasználók között létrejött?
 
Meddig terjedhet az óriások karja?
A GAFA cégek innovációja azonban nem kizárólag pozitív hatásokat gyakorolt a 21. század társadalmára. Az NSA megfigyelési botránya előtt is sejthető volt, hogy az internetes cégek rengeteg információt tudnak és halmoznak fel rólunk. A böngészők sütiken keresztül tudatják az oldalakkal, hogy mi az érdeklődési körünk, és a Facebook-nak elég az információszerzéshez az, ha egy oldalon csak egy tetszik gomb szerepel.
 
A megfigyelési botrány ellenére azonban az emberek böngészési szokásai nagyrészt hasonlók maradtak, mint azelőtt, miközben a mobileszközök egyre nagyobb elterjedésével ezek az óriáscégek minden eddiginél több információhoz jutnak rólunk, amit akár kormányainkhoz is eljuttathatnak ledöntve ezzel magánszféránk falait.

 

 
A másik jelentőségteljes dolog, amiért a francia sajtó és általában Európa, a GAFA és a hasonló befolyású cégek ellen kezdtek fordulni, az az adózás kérdése. Az említett cégek mindegyikének  európai központja Írországban található, amely ország lehetőséget ad az adózás utaztatására, ami azt jelenti, hogy más ország szabályai szerint fizethetnek adót Európában. A Google például ezt úgy használja ki, hogy hivatalosan Bermudán adózik, jelentősen kevesebbet fizetve az európai közösbe, mint például az európai informatika cégek. Ez a lehetőség ugyan jövő januárjában megszűnik, de még 2020-ig élhetnek ezzel az igencsak rendkívüli kedvezménnyel. Nem csak Írországban, de Hollandiában is volt hasonló lehetősége a multinacionális cégeknek, ők azonban tavaly megszüntették ezt az adózási rendszert.
 
Az Ars Technica riportja szerint a Google írországi részlege 2013-ban 17 milliárd euró után csak 27.7 millió eurót adózott, ami mindössze 0.16 százalékot jelent.
 
Hogy 2020 után, hogyan fogják a GAFA cégei megoldani az adózással kapcsolatos problémáikat nem  lehet tudni, mint ahogy azt sem, vajon hová fog fejlődni életünk ezen cégek hatásának köszönhetően.

 

forrás: kulcsszo.hu


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: