Halálos tempóban fogyasztjuk a halat

Bár egyes földrajzi területeken pozitív változást tapasztalhatunk, a világ tengeri erőforrásainak helyzete nem javult. Az ENSZ szervezet jelentése a globális halászat és akvakultúra helyzetéről megállapítja, hogy a kereskedelembe került halállomány közel harmada nem fenntartható módon lett kitermelve – ez 1974-hez képest háromszoros érték.

2014-ben a teljes fogásmennyiség 93,4 millió tonna volt, valamivel magasabb az előző évinél. Az alaszkai tőkehal vezeti az eladási listákat, megfosztva elsőségétől az 1998 óta töretlenül népszerű szardellát és egyúttal bizonyítva, hogy a hatékony erőforrás-gazdálkodás nem csak papíron működhet. Tonhalból, homárból, garnélából és lábasfejűekből szintén jó volt a fogás 2014-ben.

A világ vizein összesen 4,6 millió halászhajó cirkált 2014-ben (90 %-uk Afrikában és Ázsiában), és ebből csupán mintegy 64 000 hossza haladta meg a 24 métert.

A jelentés szerint az emberi fehérjebevitel 6,7 %-a származott halból, ami egyúttal kiváló omega-3 zsírsav, vitamin-, kalcium-, cink- és vasforrás is. 57 millió embert foglalkoztat a halászati szektor, harmaduk az akvakultúrában dolgozik.

A szektor a világkereskedelem teljes értékének 1 %-át teszi ki, és a mezőgazdasági kivitel közel 10 %-át.

Becslések szerint az egy főre jutó halfogyasztás meghaladta a 20 kilogrammot – az 1960-as évek szintjének kétszeresét. Ez pedig az akvakultúrának, a vízi állat- (halak, puhatestűek, rákok) és növénytenyésztésnek köszönhető.

Míg az akvakultúra leginkább Kínában virágzik, terjedőben van más országokban is, például a szubszaharai Afrikában. Emellett növekedésnek indult az ágazat Chilében és Indonéziában, mint ahogy Norvégiában és Vietnámban, a világ második és harmadik legnagyobb halexportáló országaiban is.

Magyarország beletartozik azon a 35 országot magába foglaló országcsoportba, ahol a tenyésztett hal mennyisége több volt a vadon fogottnál. Hazánkban viszonylag fejlett az akvakultúra szektor, olvasható a jelentésben.

A FAO által megfigyelt vadon élő halállomány 31,4 %-át érintette a túlhalászat 2013-ban, ez az arány 2007 óta gyakorlatilag változatlan.

Ez nemzetközi egyezmények alapján akkor következik be, amikor a halállomány mennyisége a legnagyobb fenntartható hozam eléréséhez szükséges szint alá csökken.

Egyes országokban már elindultak biztató folyamatok ennek ellensúlyozására. Az Atlanti-óceán észak-nyugati partján az éves halkitermelés mennyiségét az 1970-es évekhez képest megfelezték. A foltos tőkehal-, a laposhal- és a lepényhal-állomány már a regeneráció jeleit mutatja, a tőkehalnál azonban ez lassabban megy. A magas áron kínált chilei tengeri sügér esetében sem növelték a halászat mértékét az Antarktisz vizein 2005 óta.

A Földközi-tenger és a Fekete-tenger helyzete ennél sokkal rosszabb: a halállomány 59 %-a biológiailag nem fenntartható módon kerül kihalászásra. Különösen veszélyeztetettek a nagy halak, mint a szürke tőkehal, vörösmárna, nyelvhal és a tengeri durbincs. A Földközi-tenger keleti partvidékén félő, hogy a klímaváltozás miatt invazív halfajok szaporodnak el.

A FAO évtizedek óta azon dolgozik az országokkal együttműködésben, hogy a halkitermelés adatai megbízhatóbbak és pontosabbak legyenek.