Hanyatló piacok, megugró CDS-felárak az eurózóna makroadatai nyomán

Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben gyengült szeptemberben az eurózóna szolgáltatóipari és feldolgozóipari aktivitása, mely arra utal, hogy a régió gazdasága egyértelműen veszít lendületéből. A makroadat nyomán a reggel még pluszban nyitó nyugat-európai piacok határozott fordulattal csökkenésnek indultak. A brit FTSE-100 index 0,6 százalékos nyitásban tapasztal emelkedés után mostanra már 0,7 százalékos veszteségbe fordult.

A makroadat nyomán a reggel még pluszban nyitó nyugat-európai piacok határozott fordulattal csökkenésnek indultak. A brit FTSE-100 index 0,6 százalékos nyitásban tapasztal emelkedés után mostanra már 0,7 százalékos veszteségbe fordult. A német DAX index is feladta a nyitásban mutatott 0,76 százalékos nyereségét, jelenleg 0,7 százalékos veszteségben tartózkodik. A francia CAC-40 index pedig közel 1 százalékos mínuszban van a 0,32 százaléos nyitásban mutatott nyereségét követően.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 58,73 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A BUX 11.35 órakor 22.661,53 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 146,29 pontos, 0,64 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 205,02 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 140 forinttal, 0,66 százalékkal 20.950 forintra csökkent. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,61 százalékkal 4.870 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,44 százalékkal 677 forintra gyengült. A Richter papírok árfolyama 390 forinttal, 0,82 százalékkal 47.210 forintra csökkent.

 

A csökkenő európai részvénypiacok mellett az eurózóna peremére szorult országok CDS-felára is emelkedésnek indult, Írország esetében ismét rekord született.  Az ötéves ír CDS-felár a szerdai 464,2 bázipontról 490,8 bázispontra emelkedett.  Portugália esetében az ötéves törlesztéskockázat-biztosítási díj 391,2 bázispontról 419 bázispontra, míg Olaszország esetében 195,3 bázispontról 204,8 bázispontra emelkedett. A spanyol CDS-felár 234,3 bázispontról 242,5 bázispontra emelkedett, a görög pedig 813,6 bázispontról 828,6 bázispontra. from 195.3. The Spain five-year CDS spread was at 242.5 basis points versus 234.3 on Wednesday, while Greece widened to 828.6 from 813.6.

 

Az eurózóna kompozit beszerzőmenedzser index szeptemberben hát hónapos mélypontra, 53,8 pontra csökkent az augusztusban mért 56,2 pontról, holott az elemzői várakozások 55,7 pontra történő emelkedésre számítottak. A gazdaság növekedése lassulást mutat Európában, köszönhetően a globális gazdasági lassulásnak és a széles körben meghirdetett költségvetési megszorításoknak.

 

Az eurózóna szolgáltatóipari aktivitása az augusztusi 55,9 pontról 53,6 pontra, hét hónapja nem látott szintre csökkent. Az eurózóna feldolgozóipari beszerzőmenedzser indexe 55,1 pontról 53,6 pontra hanyatlott, mely nyolc hónapos mélypont. A feldolgozóipari termelési index pedig 57,1 pontról 54,4 pontra, 11 hónapos mélypontra mérséklődött.

 

Az euró árfolyamának napok óta tartó emelkedése elakadt, sőt csökkenésnek indult. A dollárral szemben az euró a reggeli 1,34-es szintről 1,3330-ra csökkent. Az eurózóna gazdaságának bővülése a harmadik negyedévben 0,5 százalékra mérséklődhet a második negyedévben mutatott 1 százalékról.

 

 

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás: