Három erőműnek 178,96 milliárd forint támogatás és ugyanannyi kompenzáció

(MTI) - Három erőműnek összesen 178,96 milliárd forintot számoltak el - az uniós szabályok által állami támogatásként - amit, szintén az EU jóváhagyásával beszámítottak a kompenzációba - derül ki a kormány rendeletéből.

Az Európai Bizottság a héten engedélyezte azt a magyarországi állami támogatási programot, amelynek célja, hogy kompenzálja a villamosenergia-termelőket a hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások megszüntetéséből eredő bizonyos költségekért.

 

A kormányrendelet a támogatás és a kompenzáció számításának módját rögzíti és a rendeletből kiderül az is, hogy sem az áramtermelők, sem az állam nem fizet, az egyenleg ugyanis nulla. A program által vizsgált időszak 2004. május 1. - Magyarország Európai Uniós tagságának kezdete - és 2008. december 31., amikor ezeket a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket megszüntették.

 

Az Európai Bizottság korábbi határozata szerint az áramtermelők és a villamosenergia nagykereskedő, a Magyar Villamos Művek között kötött hosszú távú megállapodások az EU belső piacával összeegyeztethetetlenek, jogszerűtlen állami támogatást tartalmaznak.

 

A kompenzációval kapcsolatban viszont a bizottság úgy találta, hogy az annak kiszámításához figyelembe vett költségek támogathatók, "mivel olyan eszközökbe történő beruházáshoz kapcsolódnak, amelyek a magyarországi villamosenergia-piac liberalizációjának eredményeként gazdaságtalanná váltak". A Bizottság engedélye alapján a Budapesti Erőmű Zrt., a Dunamenti Erőmű Zrt. és a Pannon Hőerőmű Zrt. kaphat kompenzációt, ami a kormányrendelet értelmében megegyezik a számított állami támogatás összegével.

 

A privatizáció óta Budapesti Erőmű esetében 193,6 milliárd forint értékű beruházást ismertek el 2008 december 31-ig, a Dunamenti Erőmű Zrt.-nél 130,98 milliárd forintot, míg a Pannon Hőerőmű Zrt.-nél 21,19 milliárd forintot. A kompenzációt egy korábbi bizottsági határozat értelmében az erőművek által visszafizetendő támogatási összegekből vonják le, így mindhárom erőműnél a levonandó érték azonos a támogatás összegével.

 

A Budapesti Erőműnek 44,2 milliárd, a Dunamenti Erőműnek 125,35 milliárd, míg a Pannon Hőerőműnek 9,4 milliárd forint állami támogatást számoltak ki, és ugyanannyi a kompenzáció összege is. Az Európai Unió végrehajtó testülete - keddi brüsszeli ülése után kiadott közleménye szerint - megvizsgálta a programot az EU állami támogatásokra vonatkozó szabályainak szempontjából, és arra a következtetésre jutott, hogy "a kompenzáció nem haladja meg azt a szükséges mértéket, amely ellentételezi a beruházási költségek megtérülésének elmaradását az eszközök élettartama során egy ésszerű haszonkulccsal számolva".

 

A Bizottság a téma háttereként arra is emlékeztetett, hogy a kilencvenes évek közepén Magyarország azért kötött hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodásokat, hogy ezzel magyarországi befektetésre ösztönözze a vállalatokat. A rendszer keretében bizonyos erőművek az állami tulajdonú villamosenergia-vállalatnak, az MVM-nek értékesítették a megtermelt energiát. A szerződéses feltételek megóvták az erőműveket a versenytől, mivel biztosították nyereségességüket. Brüsszel korábban hasonló tartalmú határozatokat hozott Ausztria, Belgium, Görögország, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Lengyelország esetében is.

Rekord hitelezési volumenről számoltak be a független pénzügyi közvetítők 2025 végén

Történelmi csúcsot ért el a független pénzügyi közvetítők által közvetített lakossági jelzáloghitel-volumen 2025 utolsó két hónapjában, elsősorban az Otthon Start Program piaci hatásának köszönhetően - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:30
Megosztás:

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:00
Megosztás:

A tavalyi az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben

Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kedden közös közleményben.
2026. 02. 03. 22:00
Megosztás:

Állatvédelmi ösztöndíjprogram indul állatotthon-vezető és állatgondozó képzésre

Negyvenegyen vehetnek részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi ösztöndíjprogramjában - tudatta az alapítvány közleményben az MTI-vel kedden.
2026. 02. 03. 21:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvenni a piaci vérengzés közepette: Digitap ($TAP) a 2026-os év biztonságos menedéke

Miközben a Bitcoin 78 000 dollár körül mozog (11%-os heti csökkenéssel), a befektetők újragondolják a nagyobb kriptovalutákról alkotott véleményüket. Az okos tőke most védekező altcoinok felé áramlik, amelyek akkor is képesek növekedni, amikor a piac gyenge.
2026. 02. 03. 21:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl az érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 20:30
Megosztás:

Nyárra újraindul a vonatforgalom Veszprém és Ajka között

Lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott: miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, kedden sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet, és legfeljebb 150 nap alatt befejezi a 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását. A kivitelezés utolsó szakasza már a vasúti forgalom mellett zajlik, így a második negyedév végére pótlóbuszok után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is - ismertette a tárca.
2026. 02. 03. 20:00
Megosztás:

Zuhanórepülés előtt a Bitcoin? Galaxy Digital elemzője 63 ezer dolláros mélypontot jósol

A kriptopiaci szereplők ismét lélegzetvisszafojtva figyelik a Bitcoin mozgását, miután a Galaxy Digital kutatási igazgatója, Alex Thorn komoly árfolyamzuhanás lehetőségére figyelmeztetett. Vajon elérheti a BTC ismét az 56-63 ezer dolláros tartományt?
2026. 02. 03. 19:30
Megosztás:

Jelentettek a techszektor óriásai – a piac felemásan reagált

Megérkeztek az első gyorsjelentések a technológiai óriásoktól, az eredmények pedig vegyes képet mutatnak: míg a Microsoft és a Meta bevételei felülmúlták az elemzői várakozásokat, addig a Tesla árbevétele elmaradt az előrejelzésektől, ugyanakkor az egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzők által várt szintet. A tőzsdezárás utáni kereskedésben eltérően reagáltak a részvények: a Microsoft papírjai mintegy 5%-ot estek, a Tesla több mint 2%-kal erősödött, a Meta árfolyama pedig több mint 8%-kal emelkedett. A helyzetet a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői értékelték.
2026. 02. 03. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma

Spanyolország 96,7 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 3,2 százalékkal többet mint 2024-ben, ezzel a számuk már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
2026. 02. 03. 18:30
Megosztás:

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 03. 18:00
Megosztás:

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az adóhatóság a válaszok alapján kockázati kategóriákba sorolja a cégeket, ami meghatározza a jövőbeli ellenőrzések gyakoriságát és a bírságok mértékét is. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, pénzmosás elleni eljárások szakértője szerint mindez egy új korszak kezdete, amelyben a pénzmosás elleni küzdelem a mindennapi üzletmenet részévé válik.
2026. 02. 03. 17:30
Megosztás:

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai ingatlanpiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.
2026. 02. 03. 17:00
Megosztás:

Biztonságosak-e a hazai termésű almák?

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 03. 16:30
Megosztás:

Öt trend, ami 2026-ban a kiskereskedelmet formálja

2026 fordulópont lehet a kiskereskedelemben. A Deloitte 2026 Retail Industry Global Outlook felmérése során megkérdezett vezetők 96 százaléka árbevétel-növekedést vár, miközben a piaci alkalmazkodóképességet egyre inkább az AI-vezérelt kereskedelem, a marketing újragondolása, az ellátási láncok átépítése és a szigorúbb költségfegyelem határozza meg. A Deloitte szakértői úgy látják, hogy idén öt, egymással összefüggő trend formálja át a kiskereskedelmet: a tartóssá váló értékorientált vásárlás, az AI szerepének növekedése a kereskedelemben, az AI-korszakra szabott marketing és ügyfélélmény, az ellátási láncok újratervezése, valamint a pénzügyi ellenállóképesség és az árrésfegyelem.
2026. 02. 03. 16:00
Megosztás:

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

Bővíti és tovább erősíti hosszú távú stratégiai együttműködését a Richter Gedeon Nyrt. és a Fuji Pharma Co., Ltd. - tette közzé a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 02. 03. 15:30
Megosztás:

Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k

A hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások már pályázhatnak a „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a foglalkoztatás továbbra is magas szinten maradjon hazánkban.
2026. 02. 03. 15:00
Megosztás:

Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok

2025-ben nem egyszerűen kevesebb új vállalkozás alakult, hanem látványosan visszaesett azok száma is, akik először vágtak bele a cégalapításba. Az OPTEN adatai szerint az új belépők száma gyorsabban csökkent, mint maga a cégalapítás.
2026. 02. 03. 14:30
Megosztás:

Kamatmentes hitellel támogatja az MFB az energiahatékonysági beruházásokat

Új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az uniós társfinanszírozású hitelkonstrukcióban csaknem 39 milliárd forint áll rendelkezésre - tájékoztatott az MFB EU Üzleti Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2026. 02. 03. 14:00
Megosztás:

Decemberben is száguldott az Otthon Start, brutálisak a tavalyi számok a lakáshiteleknél

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
2026. 02. 03. 13:30
Megosztás: