Háromforintos sávban ingadozott csütörtökön az euró

Csütörtökön nap közben folyamatos erősödést követően délután meredeken gyengült a forint: az eurót délután fél ötkor 280,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután 280,20 forint után. A jegyzés 281,30 és 278,30 között mozgott.

A dollárt 226,89 forinton jegyezték 1,2376 dolláros euró árfolyam mellett, a szerda délutáni 227,38 forintos dollár és 1,2325 dolláros euró jegyzés után. A svájci frank jegyzése 204,05 forint csütörtök délután a szerdai délutáni 201,75 forint, 100 japán jen jegyzése pedig 250,55 forint a szerdai 248,90 forint után.

 

Csütörtökön újabb fordulatot vett a térségbeli devizák árfolyamát a hét eleje óta fel-le cibáló nemzetközi befektetői hangulat. Megnyugtatóan hatott a nemzetközi piacokra a spanyol kötvénykibocsátás kedvező fogadtatása, ami - a keddi szintén sikeres spanyol kötvénykibocsátáshoz hasonlóan - igazolta az ország képességét az éppen esedékessé váló törlesztési kötelezettségeinek piaci finanszírozására, enyhítve ezáltal az euróövezet pénzügyi nehézségeivel szembeni aggodalmakat.

 

Szerdán még azok a híresztelések késztették fokozottabb kockázatkerülésre a piacokat, amelyek szerint az IMF, az EU és az amerikai kincstár 250 milliárd eurós segélycsomagot készít elő Spanyolország pénzügyi megmentésére. A hírt ugyan minden érintett oldalról cáfolták, de elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy profitkivételre adjon okot a devizapiacoknak.

 

A nemzetközi piacokon uralkodó befektetői kockázatvállalási hajlandóság megbízható tükrének tekintett euró árfolyam csütörtökön már három hete nem látott erős szintet tudott elérni a dollárral szemben 1,2400 felett. Csütörtökre virradóra az euró jegyzés 279,25 forintnál ingadozott a nemzetközi kereskedelemben, majd az európai kereskedési szakasz kezdetén a forint rövid idő alatt 281 feletti euró jegyzésre gyengült.

 

Később, követve az euró/dollár árfolyamot a térségbeli devizákkal együtt erősödésnek indult. A forint ekkor 281 feletti euró jegyzésről 278 közelébe, a zloty 4,10-es euró jegyzésről 4,07-re, a cseh korona 25,82-es euró jegyzésről 25,70-re erősödött.

 

A térségbeli devizáktól eltérő módon délután bekövetkezett hirtelen forintgyengülés valószínű okát az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők az illikvid piacon végrehajtott néhány nagyobb üzletre vezették vissza. A forint árfolyama fél négy előtt nem sokkal 279 körüli euró jegyzésről 280 fölé, 202 forint körüli svájci frank jegyzésről 204 fölé, 248 forint körüli (100) jen jegyzésről 250 fölé gyengült.


Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás: