Hatalmas veszteségek a magyar tőzsdén 1 hét alatt - mutatjuk a számokat

Csökkenő forgalom mellett jelentősen csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 30 959,94 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 3229,15 ponttal, 9,44 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

Hatalmas veszteségek a magyar tőzsdén 1 hét alatt - mutatjuk a számokat

A részvénypiac heti forgalma 122,03 milliárd forint volt a múlt heti 153,93 milliárd forint után, valamennyi vezető részvény gyengült. Pozitív korrekcióval fejezte be a hetet a BUX index, miután a hét első felében mérsékelten tovább esett az index a koronavírus nyugati gócpontjainak terjedése következtében romló nemzetközi befektetői hangulat miatt.

Az Equilor Befektetési Zrt. a hétről készített elemzésében kiemelte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai gazdaságvédelmi intézkedéseket érintő bejelentését, eszerint felfüggesztik a tőke és kamatfizetési kötelezettséget az év végéig a már megkötött hitelekre a magánszemélyek és a vállalatok esetében is.

A BUX mozgása az elmúlt 10 napban

A vállalati és lakossági hitelmoratórium összesen 450 milliárd forintnyi bevételkiesést okozhat a bankszektornak, ezért arra kérik a kormányt, hogy 2021-től töröljék el az összes extra terhet, beleértve a bankadót is. Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra kérte a bankszektorban tevékenykedő vállalatokat, hogy legalább szeptemberig halasszák el az osztalékfizetéssel kapcsolatos döntéseiket. A felügyeletet ellátó szerv enyhíti a szabályozást, és csökkenti az ágazat adminisztratív terheit. A Magyar Telekom törölte az április 8-ára tervezett közgyűlését, emiatt változhat az osztalék kifizetésének időpontja, és egyéb társaságirányítási döntések időpontja is. Ezzel szemben az OTP a járvány ellenére is megtartja közgyűlését, amelyet április 17-ére hívott össze.

Folytatta a sajátrészvény vásárlást a vállalat a héten, kedden és szerdán összesen 200 ezer darab részvényt vásároltak vissza, 9957 forintos átlagáron. Az elemzés szerint koronavírus elleni készítményt fejleszt a Richter. A társaság a portfolio.hu megkeresésére azt reagálta: "a Richter a konzorciumon belül, a terápiás fehérje technológiai eljárását dolgozza ki és egy gyártóhelyet biztosít a későbbi gyógyszernek, továbbá a gyógyszerfejlesztési tapasztalatával támogatja a konzorciumot a fejlesztési fázisokban". A társaság hozzátette, hogy 2008-ban a Richter egy 30 milliárd forintos beruházás keretében egy olyan üzemet épített Debrecenben, ami biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgál.

Az Equilor elemzésében emlékeztett arra is, hogy bezárták az oktatási intézményeket, hétfőtől pedig ideiglenesen leáll több magyar autógyár. Az Equilor kitért arra is, hogy a Bruxinfo szerint hozzávetőleg 5,6 milliárd euró juthat Magyarországnak a nemrég elfogadott uniós csomagból, amelyet a koronavírus egészségügyi és negatív gazdasági hatásainak tompítására lehet majd felhasználni, egészségügyi rendszer megerősítésére, a vállalkozások likviditásának támogatására, és a munkaerőpiac működtetésére. A csomag nem pluszpénz, a kohéziós források átcsoportosításából, és a strukturális alapok le nem hívott részéből származik.

Nézzük az egyes részvények hogyan muzsikáltak!

A vezető részvények közül a Mol árfolyama gyengült legkisebb mértékben a héten, 0,43 százalékkal, pénteken 1842 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 19,43 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 2,23 százalékkal csökkent, pénteken 350 forinton zárt, heti forgalma 2,32 milliárd forintot tett ki. A Richter árfolyama 5,21 százalékkal esett a héten, pénteki záróára 5640 forint volt, heti forgalma meghaladta 19,29 milliárd forintot.

Az OTP részvények árfolyama az elmúlt 1 hónap alatt

Az OTP 19,41 százalékkal gyengült a héten, pénteken 8865 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma 75,40 milliárd forintot tett ki. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2 582,93 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 109,96 ponttal, 4,08 százalékkal alacsonyabban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: