Henkel CEE - a helyi valutákban mért árbevétel 2,3 százalékkal nőtt 2009-ben

A Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE), a Henkel csoport Közép- és Kelet-Európában működő vállalata számára tavaly az előre nem látható valutaproblémák és az ipari ügyfelek részéről jelentkező kereslet visszaesése jelentett komoly kihívást, mindazonáltal a helyi valutákban kifejezett teljes árbevétel 2,3 százalékkal nőtt. (MTI)

A helyi valuták euróval szembeni több mint 14 százalékos leértékelődése 11,4 százalékos csökkenést eredményezett a Henkel CEE teljes árbevételében, amely így 2,23 milliárd euróra mérséklődött 2009-ben - közölte a Henkel Magyarország Kft. az MTI-vel. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy a rendkívül nehéz gazdasági körülmények ellenére is sikerült mindhárom üzletágban, vagyis a mosó- és háztartási tisztítószerek, a kozmetika és a ragasztás technológiák terén javítanunk piaci helyzetünket" - mondta Günter Thumser, a Henkel CEE elnöke.

 

Tavaly a mosó- és háztartási tisztítószerek üzletág a Henkel CEE teljes bevételének közel 47 százalékát adta, míg a ragasztás technológiák üzletág körülbelül 38 százalékkal, a kozmetika üzletág közel 15 százalékkal járult hozzá a bevételhez. A Henkel CEE vállalat, amely a globális Henkel csoporton belül Közép- és Kelet-Európa, valamint Közép-Ázsia 32 országában folyó üzleti tevékenység összehangolásáért felelős, 2009-ben mintegy 9.500 személyt foglalkoztatott, ebből 850-et Ausztriában.

 

A bécsi székhelyű Henkel CEE 32 országban koordinálja a vállalatcsoport üzleti tevékenységét. A Henkel CEE irányítása alá tartozik Ausztrián kívül Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Oroszország, Örményország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán.

 

Az egyes piacok közül Oroszország árbevétele volt a legnagyobb, amely a Henkel CEE teljes árbevételének 21,7 százalékát tette ki. Ezt követte Lengyelország 14,2, Törökország 11,2 és Ausztria 9,0 százalékkal. Magyarország Ausztriát követi a rangsorban: árbevétele 6,8 százaléka a Henkel CEE teljes árbevételének, így Csehországgal azonos eredménnyel zárta a 2009-es évet. "A helyi valutában mért legnagyobb árbevétel-növekedést Szerbiában (+13%), Oroszországban (+10%) és Lengyelországban (+9%) értük el" - mondta Günter Thumser. A Henkel CEE elnöke hozzátette: a Henkel CEE erős második helyen áll Közép- és Kelet-Európában a tisztítószerek piacán, és piacvezető a hajápolási termékek és ragasztók ágazatában.

 

A Henkel Magyarország Kft. tavaly 83,9 milliárd forint árbevételt ért el, ami 5,5 százalékos növekedés 2008-hoz képest - mondta Dieter Knoll, a cég ügyvezető igazgatója Budapesten, a héten tartott sajtótájékoztatón. A Henkel magyarországi leánycége tavaly 39,6 milliárd forint exportot teljesített, az előző évi 35,5 milliárd forinttal szemben.

 

A Henkel csoport, amely a Fortune Global 500-as listáján szereplő vállalat, három stratégiai területen működik: mosó- és háztartási tisztítószerek, kozmetika, illetve a ragasztás technológiák területén. A Henkel forgalmának több mint 60 százalékát a fogyasztási cikkek eladása teszi ki, míg csaknem 40 százaléka ipari partnereivel folytatott üzleti tevékenységből származik, a cégcsoportnak szerte a világban közel 50 ezer alkalmazottja van. Tavaly a Henkel csoport árbevétele 13,573 milliárd euró volt, ami az előző évihez képest 3,9 százalékos csökkenés. Csoportszinten a Henkel tavalyi üzemi eredménye (EBIT) 38,6 százalékkal 1,08 milliárd euróra nőtt. Az adózás utáni nyereség 2009-ben 628 millió euró lett, ami 605 millió eurós csökkenés az előző évihez képest.

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás: