Hétfőtől már várhatjuk a kopogtatócédulákat

Hétfőn, február 8-án kezdik kézbesíteni az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. (MTI)

A választóknak február 8. és 12. között kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Az értesítő tartalmazza a családi és utónevet, a lakcímet, a személyi azonosítót, a névjegyzékbeli sorszámot, a szavazás helyét és idejét, valamint a szavazással kapcsolatos egyéb tudnivalókat.

 

A névjegyzéket február 10. és 17. között kell közszemlére tenni az önkormányzati hivatalokban. A névjegyzékből kihagyás vagy a névjegyzékbe való jogosulatlan felvétel miatt kifogást lehet benyújtani. Az egyéni választókerületekben csak azok a jelöltek indulhatnak, akik összegyűjtöttek 750 érvényes ajánlószelvényt. Az ajánlószelvények gyűjtését be kell jelenteni az adatvédelmi biztosnál.

 

Fontos szabály, hogy ajánlást a pártok, illetve jelöltek, valamint az ő meghatalmazásukkal rendelkezők gyűjthetnek. Ajánlószelvényt csak zaklatás nélkül lehet gyűjteni, tilos ajánlást gyűjteni a munkahelyeken, az egészségügyi, a közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, valamint a közösségi közlekedési eszközökön.

 

A korábbi választásokon az ajánlószelvények gyűjtését éles politikai viták kísérték. A tavalyi ferencvárosi időközi országgyűlési választáson pedig több jelölőszervezet csalással vádolta meg egymást, és egy feljelentés után nyomozás is indult több ezer hamisnak bizonyult ajánlószelvény ügyében. Ebben az ügyben a nyomozás jelenleg is tart.

 

Választási szakértők korábban többször is bírálták a jelenlegi jelölési rendszert, és ahelyett más, kevesebb személyes adat használatával járó megoldást ajánlottak. Jóri András adatvédelmi biztos még a választás kiírása előtt közreadott állásfoglalásában felhívta a figyelmet arra, hogy az ajánlószelvények gyűjtése a kelleténél több személyes adat kezelésével jár, és ha egy párt mind a 176 egyéni választókerületben össze akarja gyűjteni a 750 ajánlást, az azt jelenti, hogy több mint 132 ezer személy adatait kezeli, ami a nagy állami nyilvántartások adattartamával vetekszik.

 

A biztos szerint a személyes adatok biztonsága nem kellően garantált, nem tudható, hogy a pártok helyi szervezetei hol, milyen körülmények között tárolják az összegyűjtött ajánlószelvényeket, és senki nem tudja ellenőrizni, hogy nem készült-e róluk másolat. Jóri András is az ajánlás rendszerének átalakítását szorgalmazta, elődeihez hasonlóan, konkrét megoldást azonban nem ajánlott, mert - álláspontja szerint - a rendszer átalakításakor számos olyan szempontot is figyelembe kell vennie a jogalkotónak, ami nem adatvédelmi kérdés, mindenesetre felhívta a pártokat, hogy a választás után folytassanak egyeztetést az ajánlás rendszerének átalakításáról.

 

Az országgyűlési képviselő-választáson jelöltet ajánlani úgy lehet, hogy a kitöltött ajánlószelvényt átadják a jelöltnek, vagy a jelölőszervezet képviselőjének. A többszöri ajánlás mindegyike érvénytelen lesz, mert a központi ajánlásellenőrző rendszer ezeket kiszűri. Az ajánlás csak akkor érvényes, ha azon szerepel a jelölt és a jelölőszervezet neve (közös jelölésnél mindegyik szervezet neve), az ajánlást tevő választópolgár neve, címe, személyi azonosító száma, valamint aláírása.

 

Az ajánlásokról tilos másolatot készíteni, és tilos az adatokat esetlegesen adatbázis építésére felhasználni. Az országgyűlési egyéni választókerületben indulni szándékozó jelöltek március 19-ig gyűjthetik az ajánlószelvényeket, és szintén eddig az időpontig kell bejelenteni az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságnál, ha valaki indulni kíván a választáson. Az összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvényeket március 22-éig meg kell semmisíteni.

 

Az ajánlószelvények azért fontosak, mert területi listát azok a pártok állíthatnak, amelyek a területi választókerületek egynegyedében, de legalább kettőben egyéni jelöltet tudtak állítani. A területi listákat március 22-ig kell bejelenteni a területi választási bizottságnál. Országos listát az a párt állíthat, amelyik legalább hét területi választókerületben állított listát. E listát március 23-ig lehet bejelenteni az Országos Választási Bizottságnál.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás: