Hódmezővásárhely szerint zsarolással próbálta kikényszeríteni a szerződés folytatását az E-Star
A köztisztviselő rendkívüli sajtótájékoztatón reagált az E-Starnak a BÉT honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott közleményére, amely szerint a vállalkozás rendkívüli felmondással megszüntette a várossal kötött hőszolgáltatási szerződését.
Az aljegyző elmondta, hogy az önkormányzat az E-Star leányvállalatával, az RFV ESCO Kft.-vel 2006-ban kötött szerződést intézményeinek fűtéskorszerűsítésére és hőszolgáltatásra. A konstrukció azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a számlázás területén is fölfedeztek "anomáliákat", ezért joggal való visszaélés és jogalap nélküli gazdagodás miatt az önkormányzat felmondta a szerződést.
Ezt követően az önkormányzat többször kérte a cégtől, hogy a szerződés megszűnése miatt eszközeit szerelje le, és szállítsa el az intézményekből, ez azonban a mai napig nem történt meg – tudatta Végh Ibolya. Az önkormányzat a felfedezett szabálytalanságok miatt büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen, az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás – közölte az aljegyző.
A vállalkozás nem volt hajlandó lemondani arról a gázkvótáról sem, amely lehetővé tenné, hogy az intézményekben folyamatos legyen a szolgáltatás. A cég ezzel "zsarolja az önkormányzatot", lehetetlenné téve, hogy a település saját jogon vásárolhasson gázt intézményeinek – mondta az aljegyző.
Végh Ibolya tudomása szerint az E-Star hasonló módszereket alkalmazva próbálja kikényszeríteni más önkormányzatoktól is a számukra előnytelen szerződés folytatását. (MTI)