Hova tűntek az európai vásárlók?
2010. 01. 07. 11:40
Az Eurostat ma megjelent adatai alapján nem várt fordulat mutatkozott az euróövezet kiskereskedelmében, miután az értékesítések novemberben 1,2 százalékos csökkenést mutattak, az előző havi felülvizsgált 0,2 százalékos emelkedés után. Az előzetes elemzői várakozások stagnálásról szóltak.
A mostani adat megdöntheti azon várakozások mely szerint a lakossági fogyasztás segítheti a régió gazdasági fellendülését.
Az egész Európai Uniót tekintve a kiskereskedelmi értékesítés novemberben 0,8 százalékkal csökkent az előző havi 0,5 százalékos emelkedés után. Éves szinten pedig 2,1 százalékos csökkenés mutatkozott.
Havi szinten az "élelmiszer, ital és dohányárú" értékesítés mindkét régióban 0,4 százalékkal csökkent novemberben. A nem élelmiszeripari termékek esetén a csökkenés az euróövezetben 1,6 százalékos, míg az EU27-ben 1 százalékos volt.
Miért emelkedik ma a kriptopiac?
A hétvége kedvezően alakult a kriptovaluták számára: a teljes piaci kapitalizáció és a Bitcoin is erősödött, bár a hétfői kezdés kissé lassabb tempóban indult. Az altcoinok közül azonban több is kimagaslóan teljesít, élükön a Floki (FLOKI), amely az elmúlt 24 órában 14%-ot emelkedett.
Súlyos higiéniai hibákat találtak egy sütőipari üzemben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket állapítottak meg egy baracskai sütőipari üzem ellenőrzésekor. A hatóság a feltárt jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, és csaknem fél tonna élelmiszert vont ki a forgalomból - jelentette be kedden a hivatal.
Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!
A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után
A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
Gyengült a forint kedd reggelre
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken
Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben
A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt
Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását
Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.