Negyedével csökkent a Hugo Boss nyeresége
25%-os profitvisszaesés a Hugo Boss harmadik negyedéves jelentésében. A publikálásra került eredménykimutatása alapján a vállalat 51,5 millió euróra esett vissza a bevétele, miután az értékesítések 15%-os visszaesést mutattak 450,4 millió euróra.
A piacot meglepte az eredmény, ugyanis az elemzői várakozások 71 millió eurós profitra számítottak 509 millió eurós bevétel mellett. A német ruházati termékekkel foglalkozó cég nyilatkozata szerint az eredmény a várakozásuknál alacsonyabbra sikerült, mindettől függetlenül az év során némi proftmargin bővüléssel számolnak
A grafikonon is látható, hogy a hírre nem reagáltak túlzott jókedvvel a befektetők, ami érthető is. A kérdés az, hogy megtörik ezáltal az amúgy emelkedő trend, vagy kitart a támaszunk. Mind a 21 napos, mind az 55 napos mozgóátlagot keresztezte az árfolyam, továbbá a bollinger szalagok is kezdenek kitágulni a megnövekedő volatilitás következtében. Elképzelésünk szerint megsérülhet a trendvonal és egészen a 100 napos mozgóátlagig zuhanhatnak az árfolyamok. Annak eleste után a 200 napos jelenthet megállót. A 200 napos elérése az idő előrehaladtával egyre magasabb szinteken történhet meg. Minél lassabban megy végbe a korrekció az árfolyamban, vagyis minél lomhább lesz az esés, mint valami lecsorgás, a mozgóátlag annál közelebb kerül az árfolyamhoz.
A megállapításunk, hogy a terméktől érdemes még távol tartanunk magunkat mindaddig, amíg makró szinten nem javulnak jobban és tartósan a fogyasztói adatok. Ugyanis nem mindegy, hogy a fogyasztói szektor mennyire hajlandó luxus cikkekre is költeni. (Solar Capital)
Szeretne Ön is befektetni a nemzetközi részvénypiacokon? Ne habozzon, most könnyedén megteheti, bővebb információkért kattintson ide!