Idén jóval kevesebben váltanak kötelező biztosítót, mint tavaly
A korábbi tapasztalatok alapján, a novemberi felmondási időszak utolsó hetében még 300-350 ezer autós biztosító váltása várható - idézi a közlemény Papp Lajost, a FBAMSZ elnökét. Az új szerződést elég megkötni december végéig. A kgfb kampányban a biztosítót váltók 70 százaléka független, internetes alkuszon keresztül intézi az ügyét.
Mint Papp Lajos rámutatott: akinek a személyi okmányában lévő adatai nem egyeznek a forgalmi engedélyben lévőkkel, azoknál időt vesz igénybe a tisztázás. Az alkuszok megítélése szerint százezres nagyságrendű adateltérések várhatók, és amíg ezek nem tisztázódnak, addig az ügyfél alap-besorolásban (A0) marad.
A kgfb díjra vetített 30 százalékos baleseti adó hiába csak 2012 első napjától hatályos, az idén megkötött, jövőre lejáró, és előre fizetett biztosítások után is meg kell fizetni. A törvény szerint az ügyfél befizetéséből előbb az adót kell levonnia a biztosítónak, így aki a pótlólag kiküldött adó-befizetési felszólításnak nem tesz eleget, könnyen kgfb nélkül maradhat, annak minden negatív következményével együtt - hívja fel a figyelmet a FBAMSZ. (MTI)