Idén már félmillió kínai vállalat megszűnt

Csaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg véglegesen első negyedévben, miután az új koronavírus-járvány térdre kényszerítette a világ második legnagyobb gazdaságát - írta internetes oldalán egy hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Idén már félmillió kínai vállalat megszűnt

Cégbejegyzési adatok szerint több mint 460 ezer kínai vállalat szűnt meg az év első három hónapjában. Az összesítés magában foglalja azokat a vállalatokat, amelyeknek bevonták a működési engedélyét, valamint azokat is, amelyek maguktól szüntették be a tevékenységüket. Az export szektorban 26 ezer vállalat szűnt meg.
   
Ugyanebben az időszakban jelentősen lelassult az új cégalapítások üteme: mintegy 3,2 millió új céget jegyeztek be januártól márciusig, ami 29 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben. A legtöbb új vállalkozást Kína hagyományos gazdasági központjaiban - köztük a dél-kínai Kuangtung tartományban - alapították, csaknem felük áruforgalommal vagy kiskereskedelemmel foglalkozik.
   
A kínai központi vezetés ugyan kitart amellett, hogy el kívánja érni az idei évre kitűzött gazdasági célokat, de elemzők attól tartanak, hogy az első negyedévben a kínai gazdaság visszaeséssel zárhat. Ez első alkalommal fordulna elő 1976 óta. Emiatt közgazdászok vitatkoznak azon, hogy volna-e értelme célt kitűznie Kínának 2020-as bruttó hazai terméket (GDP) illetően.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
   
Ma Csün, a kínai jegybank monetáris politikáért felelős bizottságának szakértője szerint Pekingnek a járvány okozta bizonytalanság tükrében le kellene tennie a cél megjelöléséről. Ma úgy vélekedett: még a 4 és 5 százalék közötti GDP növekedés is nehezen lenne teljesíthető, miközben a járvány az Egyesült Államokban és Európában tombol.
  
Jü Jung-ting, a Kínai Tudományos Akadémia közgazdásza ezzel szemben a gazdasági növekedés szükséges feltételének tartja a cél meghatározását, bár hozzáteszi: annak realisztikusnak kell lennie - írta a SCMP a Caixin kínai pénzügyi hírportálra hivatkozva.
   
A Világbank március végén a korábbi 6,1 százalékról 2,3 százalékra csökkentette előrejelzését az idei kínai gazdasági növekedést illetően.
   
A célszámokat a kínai vezetés az eredetileg március elejére tervezett, éves parlamenti ülésen határozta volna meg, ám a járványra való tekintettel az ülést elnapolták, és máig sem tűztek ki újabb időpontot a megtartására.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás: