Így kalapozzák össze a nagy politikusok a kampányukra a pénzt

Jó hírrel kezdheti az új esztendőt Hillary Clinton. A demokraták elnökjelölt-aspiránsának 2015-ben összesen 112 millió dollárt sikerült gyűjtenie a kampányára.

Így kalapozzák össze a nagy politikusok a kampányukra a pénzt

A Clinton-kampány az év utolsó negyedében 55 millió dollárt szerzett, ebből 18 milliót a demokraták Országos Bizottsága (ez a Demokrata Párt vezető szerve) és az egyes szövetségi államok pártszervei gyűjtöttek, a Hillary Győzelmi Alap nevű szervezeten keresztül.

 

A kampány operatív vezetői a Politico című orgánumnak elmondták: arra számítottak, hogy az év utolsó három hónapjában Clinton pártbéli riválisa, Bernie Sanders megelőzi őket, ugyanis a harmadik negyedévben csaknem annyi pénzadományt kapott, 26 millió dollárt, mint Hillary Clinton, akinek a kampányára 28 millió dolláros felajánlás érkezett.

 

Hillary Clinton kampánystábja közölte: az adományok több mint 60 százaléka nőktől érkezett, és az összes felajánlás 94 százaléka a negyedik negyedévben százdolláros, vagy annál kisebb összegű volt.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás: