Illegális bevándorlás - Berlin felkészül a határzárra

Elkezdődött a felkészülés a német szövetségi belügyminisztériumban arra az esetre, ha le kell zárni a határt a menedékkérők előtt - írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi újság.

Illegális bevándorlás - Berlin felkészül a határzárra

A Megkezdődött a visszaszámlálás a határzárig című összeállítás szerint a kormány fordulópontnak szánja a március 7-re tervezett EU-Törökország csúcstalálkozót a menekültválság kezelésében, és Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szavai szerint az eddigiekhez képest "másmilyen intézkedésekre" kerül sor, ha nem sikerül rövidesen nagymértékben csökkenteni a görög-török határon az EU-ba belépő menekültek számát. Thomas de Maiziere tárcájánál már dolgoznak arra vonatkozó terveken, hogy a következő hetekben visszautasítanak menekülteket a határon. A miniszter azonban valószínűleg nem jelent majd be "drasztikus akciókat", mert a meglepetés erejére is szüksége van, és biztonsági körökben azt mondják, hogy a március 13-án három tartományban - Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pflaz, Szász-Anhalt - tartandó helyi választások előtt nem történik semmi ebben az ügyben.

 

A döntést pedig nem egyedül a miniszter hozza meg, az utasítást a kancellári hivatalnak kell kiadnia - írta a Welt am Sonntag. Thomas de Maiziere már egy tavaly év végi interjúban kiemelte, hogy lehetséges a belépés megtagadása a menedékkérőktől. Mint mondta, politikai döntés volt, hogy nem élnek a lehetőséggel - idézte fel a lap a miniszterrel készített decemberi interjúját, rámutatva, hogy Angela Merkel kancellár és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora föltétlenül el akarta kerülni, hogy menedékkérők visszaszorításáról a német határon készült "utálatos" képek járják be a világot. Jelenleg viszonylag kevés menedékkérőtől tagadják meg a belépést, számuk januárban 5000, februárban 2300 volt, a hatóságok azonban arra számítanak, hogy a belépésre jelentkezők száma az időjárás jobbra fordulásával ugrásszerűen emelkedik majd márciusban.

 

A szövetségi rendőrség már tavaly szeptemberben elkészített egy tervet a határ lezárásáról valamennyi menedékkérő előtt. A 30 oldalas - jelenleg páncélszekrényben fekvő - bevetési parancs a szövetségi rendőrség 21 századának szól, és akár azonnal ki lehet adni. A jogalapot a menedékjogi eljárásról szóló törvény biztosítja, amely szerint meg lehet tagadni a belépést biztonságos harmadik országból érkező menekültektől. A dokumentum alapján a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség egységei lezárnák a bajor-osztrák határszakasz valamennyi - hatvannál is több - átkelőjét, valamint az Inn és a Salzach határfolyó összes hídját, és legfeljebb "mini kontingensekben" engednének be az országba menedéket kereső embereket. A terv szerint számos egység a "hátországban", a határ menti térségben tevékenykedne, feladatuk a zöldhatáron átkelő emberek összegyűjtése és a határra szállítása lenne, méghozzá helikopterrel, a határon dolgozó kollegák pedig akár vízágyúkat is bevethetnének. A szövetségi rendőrség legfeljebb két hétig tudná ellátni a feladatot a jelenlegi kapacitások mellett, még akkor is, ha támogatást kap a tartományi rendőrségek készenléti, rohamrendőri egységeitől.

 

A berlini vezetésnek viszont nem is az intézkedés időtartama a fontos, hanem a "jelzésérték", a menekülteknek küldött üzenet. Azt pedig Angela Merkelnek kellene elmagyaráznia, hogy az intézkedés milyen viszonyban áll eddigi politikájával és híres mondásával, miszerint "megoldjuk az ügyet", vagyis Németország megbirkózik a menekültválsággal. A bajor kormány is készül egy lehetséges fordulatra, a Welt am Sonntag beszámolója szerint a tartományi belügyminisztérium nemrég utasította a rendőrség több területi vezetőségét, hogy kezdjék meg az "előzetes mérlegelést" arról, miként lehetne támogatni a szövetségi rendőrséget, ha annak feladata lenne a tartós határellenőrzés és a menekültek visszautasítása. Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter ezt megerősítette, a lapnak adott nyilatkozatában kiemelte: amennyiben a március 7-ei rendkívüli uniós csúcs sikertelen lesz, a menekülthullám korlátozását "Németországnak önálló intézkedésekkel kell megoldania, szükség esetén EU-s szabályozás nélkül".

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: