Ilyen hatással lesz a CSOK az építőiparra

Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője egy sajtóreggeli keretein belül mutatta be az építőanyag kereskedelmi hálózat Őszi Trendriportját, amely CSOK lendületben az építőipar! címmel jelent meg. Mint mondja, céljuk, hogy átfogó képet adjanak a Családi Otthonteremtési Kedvezményről a családok számára, miközben felhívják a figyelmet a támogatási forma előnyeire és hátrányaira, hiszen az életkezdő, fiatal- és nagycsaládosok fontos vásárlói a hálózatnak.

Ilyen hatással lesz a CSOK az építőiparra

A CSOK hatása az építőiparra

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2015-ös bevezetése nagy hatást gyakorolt az építőipar egyes szegmenseire és a családok életkörülményeire is. Az újHÁZ Centrum őszi, a CSOK kérdéskörével foglalkozó Trendriportjából kiderül, hogy az építőipari növekedés nem azonnal, hanem a komplex állami ösztönzőcsomag bevezetését követően, 2016-ban indult meg. Akkor ennek első jeleként a kiadott lakásépítési engedélyek száma rohamosan nőni kezdett, de az új lakások építésének száma továbbra is elmaradt az ideálistól.

- Ebben közrejátszott a gyártók átmeneti kapacitáshiánya mellett az ágazatban dolgozó szakképzett humán erőforrás akár 80 ezer főt is meghaladható hiánya is – mutatott rá a tanulmány budapesti bemutatóján dr. Rázsóné Szórády Csilla cégvezető. Hozzátette: a KSH adatai szerint azonban a lakóépületekből származó termelések csupán egy kisebb részét jelentik az építőipari termelésnek, a becslések szerint az építőanyag-gyártók és az építőanyag-kereskedések összforgalmának csupán 15-30%-a tudható be a CSOK és az 5%-os áfa együttes hatásának. Becsléseink szerint, az elmúlt négy évben emelkedő, 10 és 25 százalék közötti mértékben fejtette ki hatását a bevezetett állami ösztönző rendszer – húzta alá a cégvezető.

Kik lesznek az állami támogatások nyertesei?

Az idei évben bevezetett falusi CSOK a használt ingatlanok piacát hivatott felpörgetni az úgynevezett preferált településeken. Az újHÁZ Centrum által végzett ágazati mélyinterjúkból kiderül, hogy az új állami ösztönző nagy nyertese Pest és Fejér megye lehet, kiegészülve a Balaton-parti preferált településekkel.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

- Fontosnak tartjuk ugyanakkor felhívni a figyelmet arra is, hogy a kedvezményes lakásáfa kivezetése várhatóan rendkívül érzékenyen érinti majd a falusi CSOK-ot igénybe vevőket, ugyanis az 5 százalékos áfa 27 százalékosra történő visszaemelése 22 százalékkal csökkenti az idén felvett támogatás értékét – tette hozzá dr. Rázsóné Szórády Csilla.

A CSOK és a hozzá kapcsolódó további állami ösztönzők ugyanakkor nemcsak az építőiparra hatottak jelentős mértékben, de átalakították a lakás- és hitelpiacot is.

- A kereslet az ingatlanpiacon az egekbe szökött, amelyre a kínálati oldal folyamatos és intenzív áremeléssel válaszolt – mutat rá a cégvezető. Az MNB adatai is ezt támasztják alá: átlagosan 70 százalékos áremelkedés történt 2015 és 2018 között a lakáspiacon, az árszínvonal-változás pedig a fővárosban (+70%), Pest megyében (+45%) és Komárom-Esztergom, Fejér, valamint Veszprém megyében volt a legmagasabb (+43%).

Érdekes ugyanakkor az is, hogy a CSOK bevezetése óta folyósított lakáshiteleknek csupán 10-15 százaléka volt köthető valamilyen államilag támogatott hitelkonstrukcióhoz. Azaz továbbra is a használt ingatlanokra felvehető lakáshitelek dominálnak a piacon.

Ez vár a CSOK-ra rövid és hosszú távon

- Prognózisunk szerint rövid távon a jövőben továbbra is növekednek majd az építési költségek és a telekárak is, a megnövekedett kereslet, a lakásáfa emelése, valamint az energetikai előírások szigorodása miatt – magyarázta az újHÁZ Centrum vezetője, aki szerint a kedvezményes lakásáfa kivezetése nehéz helyzetbe hozza mind az építtetőket, mind pedig a kivitelezőket. Úgy véli, a drágulást csupán kismértékben tudják majd áthárítani a vásárlókra, így számukra ez jelentős mértékű profitkiesést indukál majd.

A Trendriport megállapításai szerint hosszú távon a CSOK költségvetési terhe várhatóan folyamatosan csökkenni fog, a témában végzett korábbi kutatásokra támaszkodva kijelenthető, hogy akár 2040-ig is alkalmas arra, hogy egyrészről kedvezően alakítsa a demográfiai folyamatokat, másrészről pedig hogy pozitív hatást gyakoroljon a hazai ingatlanállomány megújulására.

- Ez különösen azért fontos, mert hazánk regionális szinten is a legalacsonyabb adatokkal rendelkezik az elöregedő ingatlanok megújulását tekintve, amely a CSOK bevezetése előtti időszakban csupán 0,2 százalék körüli volt és 2015 óta is csupán egy lassú növekedést generált – mutatott rá. Éppen ezért az építőanyag-kereskedelmi hálózat elengedhetetlennek tartja az állami ösztönzők körének kiterjesztését akár az olyan nemzetközi példák adaptálásával is, mint az átfogó bérlakás-építési program, továbbá kiemelten fontosnak tartják a kedvezményes lakásáfa fokozatos visszaemelését a drasztikusnak mondható kivezetés helyett.

Az újHÁZ Centrum cégvezetője szerint a CSOK pozitív hatása vitathatatlan, hiszen bevezetése óta több, mint százezer család igényelte a családtámogatást, és több, mint ötvenezer gyermek születését vállalták a támogatás felvételekor.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: