Íme Olaszország újraindulásának forgatókönyve!

Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást - szólította fel a lakosságot vasárnap esti sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte kormányfő, hangsúlyozva, hogy még nem oldják fel a kijárási korlátozást, és nagyon hosszú és nehéz időszak következik, amelyben a gazdaság újraindítását egyeztetni kell a járvánnyal való együttéléssel.

Íme Olaszország újraindulásának forgatókönyve!

Május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakókörzetet, például munkavégzés céljából vagy egészségügyi okból. Zárt helyeken kötelező lesz a szájmaszk viselése, ezek darabonkénti árát pedig ötven centben maximalizálták. Engedélyezett lesz a nem együtt élő családtagok találkozása, valamint a lakóhelyre való visszatérés azok számára, akik a járvány miatt nem tudták korábban ezt megtenni.
   
"Vigyázzatok egymásra, rokonok között is használjatok szájmaszkot!" - mondta az olasz miniszterelnök.
    

Továbbra is tilos lesz a közösségi gyülekezés. 37,5 foknál magasabb testhőmérséklet esetén pedig kötelező lesz a házi karantén, ami eddig csak javasolt volt. Engedélyezik a profi sportolók egyéni edzését, illetve a temetéseket legfeljebb tizenöt résztvevővel, miséket azonban továbbra sem lehet majd bemutatni hívőkkel. Engedménynek számít a szabadtéri sportok lakóháztól távolabbi gyakorlása is: a polgármesterek újranyithatják a parkokat, kerteket, de ismét le is zárhatják ezeket, ha ott túl sokan tartózkodnak egyszerre, vagy a jelenlevők nem tartják be a két méteres biztonsági távolságot.
   
Májusban újraindul a kézműves- és az építőipar rendkívüli egészségvédelmi előírásokkal, a vendéglátóhelyek kizárólag elvitelre árulhatnak ételt-italt.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Az eredetileg tervezettnél csak egy héttel később, május 18-tól indul újra a teljes kereskedelem, megnyitják a múzeumokat, könyvtárakat, folytathatják az edzést a professzionális csapatsportok játékosai. Június 1-től nyitják újra a presszókat, éttermeket, fodrászatokat és kozmetikaszalonokat. Conte elmondta, hogy mérlegelik a labdarúgó-bajnokság újraindításának lehetőségét.
   
Nagyon óvatosan kell oldanunk az óvintézkedéseket, tudva, hogy akármikor ismét felfelé ívelhet a járványgörbe - jelentette ki. A kijárási korlátozást május 18-ig nem oldják fel, utána pedig a fertőzés terjedését mérő R0-értéktől és az intenzív osztályok telítettségétől teszik függővé.
   
A miniszterelnök egyenes televíziós közvetítésben részletezte a járványtetőzés utáni úgynevezett második fázis ütemezését.
   
Köszönetet mondott az olaszoknak az eddig tanúsított erőért, bátorságért, felelősségért, egységért, s további erőfeszítést kért, hangsúlyozva, hogy a társadalmi távolságtartást továbbra is szigorúan be kell tartani, ugyanis "helyreállíthatatlan kárt" okozna, ha a járvány ismételt megerősödése miatt ismét le kellene állítani a gazdaságot. Felszólította a lakosságot, ne""haraggal és ellenérzéssel", hanem összetartással fogadja az újabb kemény próbát.
   
Ki kell használnunk a helyzetet, hogy radikális reformokkal megváltoztassuk mindazt, ami nem működik Olaszországban és Európában - jelentette ki Conte.
   
Elismerően nyilatkozva az Európai Unió előző heti csúcstalálkozójáról, hangoztatva, hogy a tervezett európai újjáépítési csomagot tartalommal kell megtölteni.
   
Bejelentette végül, hogy Róma a következő napokban újabb gazdaságélénkítő csomagot mutat be, valamint egy "Olaszország elmozdul" nevű befektetési programot is.
   
Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 197 ezret, a halottaké pedig a 26 ezret. Az óvintézkedéseket országosan március 11-én vezették be.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: