Imsét lejtőre kerültek az európai piacok

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek a korábbi heteket jellemző, jobbára lejtős pályára. A keddi föllendülés átmenetinek bizonyult: gyors profitkivétel követte, miután rekord kihelyezéssel zárult az Európai Központi Bank (EKB) történetének első olyan refinanszírozási árverése, amelyen az EKB hároméves lejáratra adott hiteleket a kereskedelmi bankoknak.

Eddig egy év volt a leghosszabb lejárat. A kereskedelmi bankok majdnem 490 milliárd eurót vettek kölcsön. Az előző árverési rekord, akkor egyéves lejáratra, 2009. júniusban volt, 442 milliárd euróval. A kereskedelmi bankok azonban már az elmúlt napokban előre "bespájzoltak" spanyol és más, nagyobb kockázatú állampapírokból rövidebb lejáratokra nagyrészt az EKB olcsó kölcsöneit felhasználva.

 

Szerdán ez a hozamelőnyjáték nem folytatódott, közvetlenül már csak azért sem, mert új elsődleges piaci kínálat nem volt. Így az új pénz egyelőre nem tágította tovább az állampapírpiacok szűk keresztmetszetét. A szerdai kiadás mérete ellenben sok befektetőt megrémített a gazdasági bajok nagyságát, a bankközi piac befagyott állapotát és a bankok stabilitását illetően.

 

Az irányadó, tízéves spanyol és olasz kormánykötvények hozama az utóbbi másfél héten 1 százalékponttal csökkent, de szerdán ismét fölfelé indult, körülbelül 0,1 százalékponttal 5,23 százalékra, illetve 6,92 százalékra emelkedve. Az újabb bizonytalanság profitkivételt ösztönzött a részvénypiacokon: a reggel még tovább javuló tőzsdemutatók hamar délnek fordultak. Rontott a helyzeten az Európai Bizottság szerdán megjelent felmérése is arról, hogy decemberben hatodik hónapja gyengült a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unió átlagában is.

 

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 29,86 pontos, 0,55 százalékos romlással 5.389,74 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 55,50 pontos, 0,95 százalékos mínusszal 5.791,53 ponton végzett.  Párizsban a CAC-40 24,92 ponttal, 0,82 százalékkal 3.030,47 pontra gyengült. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,54 százalékos napi csökkenéssel 970,97 ponton zárt. (MTI)

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
2025. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás:

A Kraken és a Deutsche Börse összefog: Új korszak kezdődhet a hagyományos és digitális piacok integrációjában

December 4-én újabb történelmi együttműködést jelentettek be: a kriptotőzsde élvonalába tartozó Kraken stratégiai partnerségre lépett a Deutsche Börse Group-pal. A cél: áthidalni a hagyományos pénzügyi piacok és a digitális eszközök közötti szakadékot, és új lehetőségeket nyitni az intézményi szereplők előtt. A partnerség első lépései az FX (devizapiac), derivatívák és eszközmegőrzés területén történnek — természetesen a szabályozói jóváhagyás mellett.
2025. 12. 05. 03:00
Megosztás: