Ingyenes a parkolás, de a KRESZ azért még nem szűnt meg!

Hetek óta ingyenes Magyarországon a közterületi parkolás, ami országszerte jelentős forgalomnövekedést okozott a nagyobb városokban. Habár este 7 és reggel 7 óra között a parkolóházak és mélygarázsok is ingyenesek, a parkolási cégek a fejüket vakarják. A parkoló ellenőrök, a technikai személyzet, a takarítók, illetve a biztonsági személyezt munkája ugyanis az ingyenes parkolás miatt veszélybe került. És mégis, hiába ingyenesek éjszaka a parkológarázsok, úgy tűnik az autósoknak ingyen sem kell a szabad hely; eddig jellemzően csak kevés autós vette igénybe az ingyenes éjszakai parkolási lehetőségeket. Súlyos probléma, hogy egyes autósok nem tartják be még a KRESZ szabályait sem. Rengeteg a tilosban parkoló autó, egyre gyakrabban csattantak a kerékbilincsek.

Ingyenes a parkolás, de a KRESZ azért még nem szűnt meg!

Nem szűnt meg a KRESZ!

Az ingyenes parkolás bevezetése nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályai is megszűntek volna. Útból és parkolóból nem lett több, (Sőt van, ahol forgalmi sávok és parkolóhelyek szűntek meg.) a szabad parkolóhelyek viszont egyértelműen elfogytak, néhol már „jegyre sem kaphatók”.


A közterületi parkolási rendszer kulcseleme a díjfizetés, aminek célja, hogy a parkolóhelyek foglaltsága mesterségesen 85% körül legyen tartva egy adott területen. Igy lehet ugyanis garantálni, hogy aki autóval közlekedik mindig találjon magának egy-egy szabad parkolóhelyet.


Egyre több autós szegi meg a KRESZ szabályait és áll meg olyan helyeken, ahol azt nem szabad.
A Magyar Parkolási Szövetség ezért arra kéri az autósokat, hogy figyeljenek oda, hogy hol várakoznak. A tiltott helyen várakozó autókat ugyanis a helyileg illetékes közterületfelügyeletek vagy a rendőrség megbüntetheti, a szabálytalanul várakozó autóra kerékbilincs kerülhet!

Ezeket a szabályokat most is be kell tartani!

A Magyar Parkolási Szövetség ezúton szeretné emlékeztetni az autósokat, hogy az ingyenes parkolás nem egyenlő a szabálytalan parkolással, azaz továbbra is:

  • Tilos várakozni a kijelölt gyalogátkelőhelyen.
  • Tilos várakozni a “MEGÁLLNI TILOS” tábla által jelzett területen.
  • Tilos várakozni a gépjármű be- és kihajtó előtt.
  • Tilos várakozni az utcasarkokon (az útkereszteződésben és az úttest széleinek metszéspontjától számított 5 m távolságon belül)
  • Tilos várakozni a forgalomtól elzárt területeken.
  • Tilos várakozni az autóbusz- és trolibuszmegállókban, taxis drosztokon.
  • Tilos várakozni a mozgáskorlátozottak számára kijelölt várakozóhelyeken.
  • Tilos várakozni a füves-virágos területeken (kivéve ott, ahol ez meg van engedve)

Aki ezeket nem tartja be, fennakadást és dugót okoz a többi autósnak, mint ahogy erre tavasszal már rengeteg példát láthattunk.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Feszültebbek és agresszívabbak az autósok (Talán mert nem tudnak megállni?)

Ugyancsak probléma, hogy a kialakult helyzet miatt az autósok egy része sokkal feszültebb, sokkal agresszívabb ésmáskor jelentéktelen apróságok miatt isképes egymásnak esni a parkolóban. A mostani időszak senkinek sem könnyű, az ilyen helyzeteket, kedvességgel és némi megértéssel el lehet kerülni. Ügyeljünk a szabályok betartására a parkolásnál, legyünk toleránsabbak az utakon – kéri a Magyar Parkolási Szövetség.

Nehéz helyzetben a parkolási cégek

Muszáj megemlíteni, hogy a parkolóházak és mélygarázsok ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek az ingyenes parkolás bevezetése miatt. Ezek a létesítmények amúgy is csak lassan térülnek meg, már csak emiatt nincs is belőlük elegendő. Egyes helyeken a bérlettel rendelkező ügyfelek visszakövetelik az előre befizetett parkolóbérletek árát, amit az üzemeltetők a bérletek meghosszabbításával szeretnének kompenzálni azt követően, hogy újra fizetős lesz a parkolás.


A garázsokban dolgozó munkavállalók - technikai személyzet, takarítók, parkoló ellenőrök és őrszemélyezt – sincsenek könnyű helyzetben.
Van olyan budapesti parkoló, ami az ingyenes éjszakai parkolás bevezetését követően – különféle nem ismert okok miatt - nappalra is ingyenessé tette a parkolást, a parkoló személyzet pedig elküldte. Szerencsére van olyan üzemeltető is, amelyik „csak lecsökkentette” a dolgozók munkadíjét napi 6 órára, vagy át tudta csoportosítani a kollégákat a társaság valamely másik részlegéhez – tájékoztat a Magyar Parkolási Szövetség.

Félreérthették az autósok az éjszakai ingyenes parkolást?

A parkolóüzemeltetők országszerte arról számolnak be, hogy - egyelőre - viszonylag kevés autós veszi igénybe az éjszakai ingyenes parkolási lehetőséget. Habár az ingyenes parkolási időszak este 7 és reggel 7 óra között van, nem szükséges pontban este 7-re megérkezni; előtte és utána is be lehet hajtani a parkolóba. Ugyancsak nem kell reggel rohanni, hogy kiálljunk a parokolóházból: reggel 7 óra után is el lehet hagyni a garázsokat. Az ingyenes időszakon túl a garázsok parkolási díjat számítanak fel, aminek mértéke átlagosan 200-500 forint/óra; 12 óra ingyenes parkolást követően ez egy relatíve kedvező lehetőség.


A Magyar Parkolási Szövetség az ingyenesen letölthető
PARKL okostelefonos alkalmazást ajánlja, aminek segítségével könnyen lehet szabad parkolóhelyet találni, illetve kifizetni a túlparkolást, amennyiben az szükségessé válik.


Az autósok egy része továbbra sem tudja pontosan, hogy hol vannak a parkolóházak, mélygarázsok, ezért ezeket jobban kellene népszerűsíteni. Jó volna, ha a budapesti kerületek, illetve a vidéki önkormányzatok például az önkormányzati újságban vagy az önkormányzat honlapján kiemelnék az adott kerületben, vagy településen található garázsokat – javasolja a Magyar Parkolási Szövetség.

Milliárdos parkolásibevétel kiesések országos szinten

Mivel a közterületi parkolási rendszer idén már második alkalommal került kikapcsolásra, emiatt a parkolásból befolyó bevételek egy részéről az önkormányzatoknak le kell mondaniuk. De sajnos nem csak az önkormányzatok járnak rosszul az ingyenes parkolással, megérzik ezt a magán parkolóházak, mélygarázsok is. A parkolóbérletek-tulajdonosok ugyanismivel az utcai parkolás ingyenesegyelőre nem váltanak új bérletet, hanem kiparkolnak az utcára. A 2020. december 31-én lejáró bérletek miatt 2021. január 1-étől várhatóan azok az autók is ki fognak kerülni a közterülete, amelyek eddig garázsban álltak – amennyiben a közterületi parkolás ingyenes marad. A parkolási cégek mindegyike bevétel kiesésekkel számol: míg egyes budapesti kerületek bevétel kiesése többszáz-millió forint, egy nagyobb méretű városban félmilliárd forint körülire becsülik. A szektor vesztesége 2020-ban országos szinten több milliárd forint lesz – hívja fel a figyelmet a Magyar Parkolási Szövetség.


Ügyeljünk jobban a szabályok betartására a parkolásnál, legyünk toleránsabbak az utakon! Ezek az idők mindenki számára nehezek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: