Interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban

Egyoldalas interjút közölt Orbán Viktorral a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent száma, amelyben a miniszterelnök egyebek mellett politikai orientációját, valamint aktuális belpolitikai témákat érintő kérdésekre válaszolt.

Az ideológiai váltását firtató kérdés kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy az ideológia nem érdekli többé, az "értékek számítanak", s azok nem változtak 1989 óta. "Ez a nemzet a szabadságharcosok nemzete, az 1848-asoké a Habsburg-dominancia ellen és az 1956-osoké a szovjet megszállás ellen.

 

Ehhez a hagyományhoz tartozom" - mondta. A nemzeti szuverenitást nagyon fontosnak tartja, még ha szerinte annak gyakorlása összetett is, hiszen "egymástól kölcsönösen függő országok világában" élünk. Másik fontos értéknek tartja az elkötelezettséget. "Nem szeretem az elitista és arisztokratikus politizálást. A plebejust megközelítést jobban kedvelem" - jelentette ki. A miniszterelnök politikailag magát az Európai Néppárthoz való tartozás alapján definiálja. Ez szerinte kereszténydemokrata orientációt jelent, kötődést a szabadsághoz, az egyéni felelősséghez és a nemzeti szuverenitáshoz.

 

Olyan jobbközép politika, amely mélyen gyökerezik az értékekben, amelyek között vannak hagyományosak, mint a kereszténység, a család és a szabadság, mások pedig progresszívabbak, mint a részvétel és a társadalmi mobilitás. "Jobboldali plebejus vagyok" - mondta Orbán. Arra a kérdésre, hogy populistának tartja-e magát azt válaszolta: "Ha az, hogy azt mondom az embereknek, hogy jobbá akarom tenni az életüket, azt jelenti, hogy populista, akkor igen. Ha Abraham Lincolnhoz hasonlóan, a nép által és a népért kormányozni, ezt jelenti, akkor igen".

 

A kormányfő szerint Európában nehéz helyzetbe került a demokrácia. "Szeretjük a demokráciát, mert értékeken alapuló rendszer. De a demokrácia eredményekről és sikerekről is szól. És Európában eladósodtak vállalataink, csökken a születések száma, kudarcba fulladt a társadalmi integráció, erősödnek a szélsőségek. Ez gyengíti demokratikus rendszereinket" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy előbb vagy utóbb "szembesülni fogunk azzal a kihívással, amelyet a nem demokratikusan megszervezett, de sikeresebb országok jelentenek, így Kína és az ázsiai vállalatok". Szerinte arra kell ösztönözni az értelmiségieket és a politikusokat Európában, hogy "gondolkodjanak szabadabban a demokrácia jövőjéről".

 

Az Európai Unió által megfogalmazott aggályok kapcsán Orbán felhívta arra a figyelmet, hogy a szomszédos országok szolidárisak Magyarországgal. "Megértem, hogy vannak tisztességes, nem politikailag motivált aggályok, miután a nyugati történelmi és társadalmi kontextus nem ugyanaz, mint a miénk" - mutatott rá. Az alapvető különbség szerinte az, hogy Nyugat-Európa nem tapasztalta meg a kommunizmust és a posztkommunizmust. A miniszterelnök a másfél év alatt elfogadott 365 új törvényt és az átfogó reformokat a helyzet súlyosságával indokolta.

 

Amikor átvette a hatalmat "az ország a szakadék szélén állt", amelyre a makrogazdasági mutatókon kívül - a több mint 7 százalékos államháztartási hiány és a GDP 80 százalékát meghaladó államadósság mellett - olyan más tényezők is utaltak, mint hogy 10 millió lakosra alig 2,6 millió adófizető jutott. Ezért nem volt szerinte vesztegetnivaló idő, és minden "demokratikus eszközt" fel kellett használni a "bulldózer" tempóhoz. "De a bulldózerünk mindig tiszteletben tartotta a KRESZ szabályait. Még akkor is, ha időnként próbáltam a KRESZ-en változtatni, mindig gondosan ügyeltem a törvények tiszteletben tartására" - mondta Orbán, hozzátéve, hogy jogi végzettsége van, nagyon jól érti, hogy szükséges a jogállam tiszteletben tartása.

 

Az eladósodottságról szólva úgy vélte, hogy a nemzetgazdaság már közelít a kiúthoz. A végtörlesztéssel kapcsolatos banki tárgyalásait "politikai karrierje legkeményebb harcának" nevezte a miniszterelnök, miután "az egész nemzetközi banki közösséggel" találta magát szemben. Kijelentette, hogy politikája a középosztály megerősítését célozza. Ugyanakkor úgy látja, hogy a veszély nagyobb része már elmúlt, a konszolidáció korszakába kell lépni, s ezentúl "több idő lesz az egyeztetésre". A jegybank függetlenségét illetően megjegyezte: amikor átvette a hatalmat, ígéretet tett arra, hogy nem váltja le az MNB elnökét. Ugyanakkor szerinte nehéz összehangolni a kormány és a jegybank gazdaságpolitikáját, ami más európai országokban is létező vita.

 

Elmondta, hogy a pénzügyminisztérium képviselője - szavazati jog nélkül - húsz éve részt vesz a jegybak monetáris tanácsának ülésein, de miután ezt most az Európai Bizottság illegálisnak találta, a kormány kész ezen a helyzeten változtatni. A média helyzetét illetően a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar médiumok 90 százaléka magáncsoportok, kétharmada pedig külföldiek kezében van, s eddig egyiknek a vezetője sem mondta neki, hogy gondjai lennének a médiatörvénnyel. Ironikusan megjegyezte, hogy először fordult elő politikai karrierje során, hogy egy nagyhatalom minisztere, nevezetesen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter "törvénysértésre" ösztönözte azzal, hogy megkérte: lépjen közbe a Klubrádió ügyében, pedig a frekvencia elosztását szigorú előírás határozza meg.

 

"Ha az amerikaiak vagy mások támogatni akarják a Klubrádiót, adjanak pénzt a rádiónak, hogy meg tudja erősíteni a pénzügyi vállalásait" - tette hozzá. A miniszterelnöki interjút Az ember, aki ráijeszt Európára felirattal és fotóval illusztrálva címlapján harangozta be a Le Monde. A mértékakadó liberális lap hétvégi külpolitikai mellékletében az interjú mellett kétoldalas elemzést közölt "Orbán metódusáról", külön írásban foglalkozott az unortodox magyar gazdaságpolitikával, honlapján pedig Meg kell erősíteni a párbeszédet az ellenzékkel címmel Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút. (MTI)


Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás: