Ismét a zuhanás volt az úr a pesti tőzsdén - mi történt?

Estek a részvényárak az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a részvényindex 2,26 százalékkal csökkent, 22.314,15 ponton zárta a hetet.

A piaci aktivitás továbbra is alacsony: a múlt héten 75,3 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző hét 68 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények közül egyedül a Richter tudott emelkedni, a hét vesztese pedig az OTP volt, több mint 5 százalékos eséssel. Az előző heti emelkedést követően a hét nagy részében konszolidáció jellemezte a tőzsdéket, pénteken azonban egy kiábrándítóan rossz amerikai makroadatra összeomlottak a piacok.

 

Egy hete, vasárnap a vártnak megfelelően az EU jóváhagyta a következő 12 milliárd eurós részletet Görögország számára, a megkönnyebbülés azonban nem tartott sokáig - írja heti elemzésében a CIB Bank. Hétfőn az S&P nemzetközi hitelminősítő arra figyelmeztetett, hogy Görögország esetében a hitelminősítők a fizetésképtelenség jeleként értékelnék a francia adósságmegújítási javaslat megvalósulását. Kedden pedig a Moody’s bóvli kategóriába sorolta a portugál államadósság minősítését.

 

Csütörtökön az Európai Központi Bank bejelentette, hogy a bóvli minősítés ellenére továbbra is korlátlanul befogadja fedezetként a portugál állampapírokat. E bejelentés erősítette az eurót, a részvénypiacokon pedig ismét emelkedett a kockázati étvágy azok után, hogy a hét eleji rossz hírek hatására megtorpant az erősödés trendje. Pénteken aztán elrontotta a piacok hangulatát a közzétett amerikai foglalkoztatási adat, mely szerint júniusban 9,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség a májusi 9,1 százalékról az Egyesült Államokban.

 

A BÉT-en a Mol részvények ára 3,05 százalékkal 20.650 forintra esett, forgalmuk az összforgalom 37 százalékát tette ki, közel 28 milliárd forint volt. A papír kurzusa a héten 20 ezer forint alatt is járt. Az olajtársaság árfolyamát továbbra is a vezérigazgató körüli bizonytalanság tartotta nyomás alatt. Kedden szárnyra kapott egy pletyka, miszerint a horvát hatóságok hivatalos kiadatási kérelmet nyújtottak be Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen a Mol-INA vesztegetési ügyben, ezt azonban mindkét fél hivatalosan cáfolta. Másnapra kiderült: a horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez, de a kérelem kiadatási kérelmet nem tartalmaz.

 

Az OTP árfolyama 5,32 százalékkal 5.700 forintra csökkent, a heti részvénypiaci forgalomból a bankpapír 50 százalékkal részesedett, 37,6 milliárd forintos adásvétellel. Az OTP árfolyama az általános európai trendeket követve morzsolódott le. Az európai bankrészvények piacán is az eladók voltak túlsúlyban az euróövezeti periféria körüli bizonytalanságok, továbbá a banki stressztesztek jövő pénteki ismertetése előtti találgatások miatt. A Magyar Telekom 3,05 százalékkal 572 forintra gyengült, heti forgalma 2,3 milliárd forintot tett ki, a teljes forgalom 3 százalékát adta. A Richter 5,1 százalékkal 37.800 forintra erősödött, forgalma 4,7 milliárd forint, az összforgalom 6,3 százaléka volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 3,55 százalékkal 19.000 forintra csökkent. A gyengülés oka elsősorban a társaság által előző hét pénteken közzétett profit figyelmeztetés volt. Az Egis jelezte, hogy a július 1-jén kihirdetett gyógyszertörvény veszélyezteti a társaság kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységét.


December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás: