Ismét defláció fenyegeti a japán gazdaságot
2020. 09. 18. 15:30
Az augusztusi inflációs adatok megfeleltek ugyan a várakozásoknak, de extrém gyengeségről tettek tanúbizonyságot.

A japán CPI 0,2%-kal emelkedett év per év alapon, a maginfláció azonban 2017 eleje óta először ismét deflációba fordult, 0,1%-ot csökkent az előző évhez képest. A BoJ nem aggódik túlságosan, a csökkenés ugyanis döntő többségében a fiskális lazításnak tudható be.
A turizmus támogatására az állam utazási diszkontokat vezetett be, aminek hatására erősen csökkentek a szállásköltségek. Japán új miniszterelnöke többször hangoztatta, hogy csökkenteni tervezi a telekommunikációs díjakat, ami további nyomást helyezne a maginflációra.
forrás: ERSTE)
Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés
A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat
A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában
Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
XTB iroda nyílik Dubajban
Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.