Ismét lóhússal kevert marhahústermékeket találtak

Ismét lóhússal kevert marhahústermékeket találtak Nagy-Britanniában csütörtökön.

A brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) bejelentette, hogy a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben talált nagy mennyiségű lóhúst.  Az FSA közölte, hogy tesztjei alapján a Findus egyes marhahúsos lasagne-készítményei, amelyek forgalmazását a cég már a hatóság csütörtöki bejelentése előtt leállította, valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak.
    

Az alapanyag a Findus tájékoztatása szerint egy francia beszállító cégtől érkezett. Az érintett termékcsaládot az összes nagy brit szupermarket-hálózat árulta, és kapható volt kisebb élelmiszerboltokban is. Az FSA kérte a vásárlókat, hogy ha vettek ebből a húskészítményből, azt ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza abba az üzletbe, ahol vásárolták.
    

A hatóság csütörtöki felhívása szerint a lóhús jelenléte önmagában nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot. Ugyanakkor az FSA elrendelte annak megvizsgálását, hogy a lasagne-készítményekbe kevert lóhús nem tartalmazta-e a phenylbutazone nevű állatgyógyszert. A szer az FSA tájékoztatása szerint az emberi szervezetbe jutva nagyon ritka esetben súlyos vérképzőszervi megbetegedést okozhat, ezért az e gyógyszerrel kezelt állatok húsként forgalmazása tilos Nagy-Britanniában.
    

A lóhúsbotrány a múlt hónapban pattant ki, amikor az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.
   

 A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott. Azóta kiderült, hogy ezeknek a hamburgertermékeknek az alapanyagát a készítmények nagybani forgalmazója, az írországi székhelyű Silvercrest egy lengyelországi termelőtől vásárolta.
    

A Tesco - a legnagyobb brit áruházlánc - azonnali hatállyal bevonta üzleteiből az összes olyan terméket, amelyek az érintett beszállítótól származtak, és - példátlan módon - fizetett újsághirdetésekben kért elnézést nagy-britanniai vásárlóitól a lóhússal kevert marhahúskészítmények árusításáért. A Tesco felmondta szerződését is a Silvercresttel, miután kiderült, hogy a beszállító cég a szupermarket-hálózat tudta és engedélye nélkül vásárolt a lengyel termelőtől. (MTI)


Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás:

27 Olaszrizling bizonyított a Szupermenta tesztjén

A Szupermenta nyári terméktesztjén Olaszrizlingeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 27 bor került „nagyító alá”, melyek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok, valamint a jelölés-ellenőrzés szempontjából is megfeleltek. A kedveltségi vizsgálaton az is kiderült, melyek a kóstolók által legkedveltebbnek ítélt Olaszrizlingek.
2026. 06. 28. 03:00
Megosztás: