Itt nem lesz balhé! - Lezárták a Vörös teret Moszkvában
A Levij Front (Baloldali Front) elnevezésű politikai csoport mintegy 30 aktivistája közül 12 főt őrizetbe vettek - közölte az orosz belügyminisztérium sajtóosztálya. Az ok az engedély nélküli tüntetés volt, amelyet a Vörös tér közelében lévő bazársoron tartottak meg a nagy számban megjelent újságírók és a szintén komoly erővel felvonult rendvédelmi egységek jelenlétében. Az aktivisták a rendőrség felszólítása ellenére röplapokat szórtak a tömegbe és nem akarták elhagyni a területet. A szervezet sajtószóvivőjét, Anasztaszija Udalcovát is elvitték rendőrök, aki az Interfax ügynökségnek elmondta, hogy más ellenzéki szervezetek képviselőit is őrizetbe vették.
Férjét, és vele együtt más ellenzékieket már a Vörös térre menet, a metrómegállók környékén lefogták. A tüntetők a szerintük törvénytelen választás ellen tiltakoztak. A moszkvai hatóságok előre figyelmeztettek mindenkit, hogy a nem engedélyezett demonstrációkat feloszlatják. Az oroszországi parlamenti választások a belügyminisztérium közlése szerint nyugalomban zajlanak, a pártok azonban visszaélésekkel vádolják egymást. A Polgári Ellenőrzés elnevezésű jogvédő szervezet közlése szerint mintegy 250 esetről kaptak bejelentést moszkvai központjukba. (MTI)