Izgalmak nélküli kereskedés folyt a forint piacán

Alig változott a forint, az eurót 268,78 forinton jegyezték szerdán délután háromnegyed ötkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután negyed ötkor tartott 268,07 forinttal.

A dollár jegyzése 178,12 forint 1,5056 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 179,34 forint és 1,4948 euró/dollár után. A svájci frankot 177,63 forinton jegyezték 177,38 forint után, 100 japán jent pedig 203,01 forinton 202,61 forint után. A dollár enyhén gyengülő pályán mozgott az amerikai tőzsdei nyitásig, az arany eközben új árfolyamrekordot állított be 1.182,40 dolláron.

 

 

Az európai makrogazdasági adatok, a GfK piackutató intézet fogyasztói bizalmi adata, valamint a harmadik negyedévi brit GDP adatok nem gyakoroltak különösebb hatást a devizapiacokra. A brit gazdaság még recesszióban volt az idei harmadik negyedévben, de a szerdán közzétett, részletesebb adatokra alapuló második becslés a múlt havi előzetes kimutatásnál valamivel kisebb mértékű visszaesést jelzett.

 

Ellentétes értelmű makrogazdasági adatok mozgatták meg a piacot az amerikai tőzsdei nyitást követően: meglepetésre csökkentek a tartós fogyasztási cikkek megrendelései októberben; a munkanélküli segélyért először folyamodók száma a vártnál nagyobb mértékben csökkent, és ezzel tavaly szeptembere óta a legalacsonyabb szinten állt a múlt héten; a University of Michigan fogyasztói hangulatindexe novemberben az előző hónaphoz hasonlóan csökkent, de a vártnál kissé jobb lett.

 

Az amerikai tőzsdék enyhe erősödéssel nyitottak, az euró/dollár is kissé az erősebb dollár irányába korrigált, de 1,5 felett maradt. A további árfolyam alakulást az 1,5020 és 1,5050-es ellenállási pontok tartós meghaladása, vagy annak kudarca befolyásolhatja. A dollár gyengülő pályáját részben az arany drágulásának tudják be, bár mostani árfolyam rekordot a Bank of India arany vásárlása hatásának tulajdonítják a kereskedők. A táblázatelemzők szerint az arany ára már az 1.200 dolláros határ felé tart.

 

A lengyel jegybank várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése nem befolyásolta az árfolyamokat. A forint és a zloty az euró/dollár árfolyam mozgását követte a nap folyamán, beleértve az amerikai nyitáskor bekövetkezett kismértékű gyengülést is. A cseh korona árfolyama viszont már a délelőtt folyamán elszakadt kissé a forint és a zloty mozgásától és valamivel a 26,00 koronás euró árfolyam fölé gyengült. Erre nem találtak különösebb belföldi makrogazdasági okot az elemzők, azt néhány nagy összegű vállalati euró vásárlásnak tulajdonították.

 

A forint árfolyama is a hét eleje óta tartott 268 forintos euró árfolyam körüli 1-2 forint széles sávban várható továbbra is. Az év hátralévő részére már nem várnak lényeges árfolyam változást a piacon, 265-272 forint közötti euróra számítanak. A jövő év elejére azonban már az MNB-től várt további kamatvágások miatt csökkenő kamatprémium és a politikai kockázat miatt esetleg romló befektetői hangulat miatt a 280-290 forintos árfolyam sávot is elképzelhetőnek tartják. Az államkötvények másodpiacán az ÁKK sikeres első kötvénycsere aukcióját követően a rövidebb lejáratoknál 10 bázisponttal, a hosszabb lejáratoknál 1-2 bázisponttal csökkentek a hozamok.

A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére

A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
2026. 03. 17. 12:30
Megosztás:

Ünneplés húsvéti hangulatban: dekorációs ötletek otthonra

Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra, hogy frissességet és vidámságot vigyünk otthonunkba.
2026. 03. 17. 12:00
Megosztás:

Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban

2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
2026. 03. 17. 11:30
Megosztás:

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
2026. 03. 17. 11:00
Megosztás:

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás:

Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült

Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
2026. 03. 17. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás: