Járai: más adók bevezetésén is el lehetne gondolkodnia a kormánynak
Járai Zsigmond a jelentős kockázatok között említette a nemzetközi környezetet, az eurózóna ideinél várhatóan alacsonyabb növekedését és a német gazdaság várhatóan kisebb GDP-bővülését. Járai azt is közölte: az is kockázatot hordoz, hogy az adóbevételek lehet, hogy a tervezetthez képest kisebbek lesznek. Ezért a KT azt javasolta, esetleg az eddigiekhez képest más adók bevezetésén is el lehetne gondolkodnia a kormánynak.
Tarthatónak ítélte az államháztartás 2,5 százalékos jövő évi hiányát a KT, de jelentős erőfeszítésekkel. Az elfogadó határozatot 2:1 arányban fogadta el a testület, Simor András jegybankelnök nemmel szavazott, mivel az MNB, a kormányénál alacsonyabb GDP növekedését és magasabb infláció előrejelzését tartja reálisnak. (MTI)