Járványhelyzet a gyerekek szemével: fejre állt a világ az elmúlt évben - kevés a közösségi élmény, sok a képernyő előtt töltött idő

Izoláció okozta unalom, monotonitás, a barátok hiánya – erről szól az Epson alkotói pályázatára beérkezett rajzok és videók többsége, melyekben iskolás gyerekek mutatták be, hogyan élték meg a járványhelyzetet és a digitális oktatást. A korlenyomatot képező alkotásokból kiderül, hogy sokak számára az iskola lett a legkívánatosabb hely a Földön, de azért megjelenik a családi együttlétből és nagyobb szabadságból fakadó öröm is.

Járványhelyzet a gyerekek szemével: fejre állt a világ az elmúlt évben - kevés a közösségi élmény, sok a képernyő előtt töltött idő

Az UNICEF globális felmérése szerint a járványhelyzet külső körülményei a szorongások, félelmek felerősödésének kedveztek, ami negatív hatással volt a gyermekek általános pszichés állapotára és viselkedésére is.[1] Azt, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban mit éreznek, sokszor még a felnőtteknek is nehéz megfogalmazniuk, nemhogy a gyerekeknek. Ezért az Epson kreatív pályázatot hirdetett számukra, hogy szabadon kifejezhessék, mit szeretnek legjobban a távoktatásban vagy mit hiányolnak leginkább a mindennapokból.

A felhívásra összesen 155 pályamű érkezett az ország minden részéről. Az osztályközösségek által készített offline és digitális alkotások változatos élményekről számolnak be, de egy dolog közös bennük: a járványhelyzetben mindenki számára a feje tetejére állt a világ. „A gyerekek alapvetően rugalmasak, de a biztonságérzetükhöz arra van szükség, hogy az őket körülvevő felnőtteket stabilnak érezzék és az életkoruknak megfelelő magyarázatokat, kereteket és feladatokat kapjanak tőlük. Ebben a váratlanul jött és soha nem volt válsághelyzetben azonban gyakran olyan tudatos hozzáállást és fegyelmezettséget vártunk el tőlük, amit nekünk felnőtteknek is nehezünkre esett megvalósítani” – mondta Tomsits Tímea pszichológus, a zsűri egyik tagja.

Azt, hogy a fiatalok hogyan élték meg az elmúlt időszakot, nagyban befolyásolta az életkoruk, valamint a szülők és pedagógusok támogatása. Az alsó tagozatosok alkotásaiban erősebben köszön vissza az elveszettség érzése, hiszen a tanuláshoz nekik van a legnagyobb szükségük segítségre. A felső tagozatosoknál nagyobb hangsúlyt kapott az elszigeteltség, a mozgástér beszűkülése, a társak hiánya és annak érzése, hogy valamiből kimaradnak. A legnagyobb terhet talán a 12-18 évesekre rótta a helyzet: „Míg a kisebbek biztonságos kereteket igényelnek, a kamaszok épp ezeket feszegetnék, és ehhez szükségük van kortársaik közelségére. A legtöbb hiány a hatodikosnál idősebbek rajzaiban jelenik meg, a középiskolások pályamunkáiban pedig már kifejezetten az elszakítottság, összezavarodottság dominál” – teszi hozzá a szakértő. A nehézségek mellett ellenpontként sok alkotásban megjelenik a családi együttlétből, a nagyobb fokú szabadságból és a több énidőből fakadó öröm is.

„A szülők és a pedagógusok támogatásával a gyerekek sokkal rugalmasabban és sikeresebben alkalmazkodhatnak egy megváltozott helyzethez. Akinek elég figyelmet tudtak otthon szentelni, átlátható és változatos volt a napirendje, valószínűleg jól viselte ezt az időszakot is. Bár a közös alkotás nem pótolhatta a személyes találkozásokat, de talán egy kicsit mégis enyhíteni tudta az elszigeteltség okozta szorongást” – mondta Stáhly Kata, A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa és a zsűri másik tagja.

A diákok három korosztályban versenyezhettek, a pályázatok elkészítéséhez pedig bármilyen offline vagy digitális technikát szabadon alkalmazhattak. Az alsó tagozatosok kategóriáját a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola harmadik osztályos tanulói nyerték, akik az online térben megélt élményeiket leporello rajzokonábrázolták. Az aprólékosan kidolgozott képeken megjelennek ugyan a hiányok, de jó megküzdési mechanizmusok kapcsolódnak hozzájuk, és erős osztályközösségről árulkodnak. A felső tagozatos kategóriában az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola nyolcadikosainak humoros videója győzött, melyben különböző digitális-diák karaktereket mutattak be. A kudarcba fulladt tanóra jó példája annak, hogy amíg az ember képes magából viccet csinálni, addig van tartaléka meghaladni a nehézségeket. A középiskolások között a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tizedik osztályos tanulói vitték el a fődíjat, akik érzékenyen ábrázolták a távoktatás monotóniáját és feszültségét. Kisfilmjükben megreked az idő és ugyanazok a napok ismétlődnek a végtelenségig.

Mindhárom kategória győztes csapata 200 000 forint értékben osztálykirándulási támogatást és Epson projektort vagy nyomtatót nyert. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotások pedig ősszel egy különleges kiállítás keretében is megtekinthetők lesznek.

“Az Epsonnál hiszünk a modern eszközökkel támogatott, élményszerű oktatásban, az eszközök mellett azonban szeretnénk felhívni a figyelmet az oktatás résztvevőit érő emocionális és szociális hatásokra is. Pályázatunk sikere megmutatta, hogy mekkora szükség van a kreatív energiák felszabadítására, ezért azt javasoljuk a szülőknek, pedagógusoknak, hogy továbbra is bátorítsák alkotásra a gyerekeket” - mondta Drienyovszki Anna, az Epson Magyarország marketing és PR menedzsere.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: