Javított Kína gazdasági kilátásain a Világbank
2009. 06. 18. 07:50
A Világbank megemelte a kínai gazdaság idei évi bővülésére vonatkozó előrejelzését 6,5 százalékosról 7,2 százalékosra, a kormányzati gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos beruházások hatásaként, azonban figyelmeztetett, hogy korai lenne még fenntartható növekedésről beszélni. (ProfitLine.hu)
A Világbank a negyedéves jelentésében megjegyzi, hogy a 4 billió jüanos gazdaságélénkítő csomag, és az ebből finanszírozott közmunkaprogram erős támaszt jelent a kínai gazdaság számára. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magánbefektetések mértéke továbbra is rendkívül alacsony, a fogyasztás lassul, az exporttermékek iránti igények továbbra is alacsonyak, mindez késlelteti, és bizonytalanná teszi a teljes mértékű gazdasági helyreállást. A kínai gazdaság az idei év első negyedévében 6,1 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest, mely az egyik legerősebb a vezető gazdaságú országok között, azonban elmaradt a kormányzat által kitűzött 8 százalékos céltól. A Világbank mostani lépése, melyben megemelte a kínai gazdaság bővülésére vonatkozó előrejelzését, november óta az első ilyen jellegű lépése volt, akkor a 2009-es gazdasági bővülést 9,2 százalékról 7,5 százalékosra mérsékelte, majd márciusban pedig 6,5 százalékosra.
A Világbank a negyedéves jelentésében megjegyzi, hogy a 4 billió jüanos gazdaságélénkítő csomag, és az ebből finanszírozott közmunkaprogram erős támaszt jelent a kínai gazdaság számára. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magánbefektetések mértéke továbbra is rendkívül alacsony, a fogyasztás lassul, az exporttermékek iránti igények továbbra is alacsonyak, mindez késlelteti, és bizonytalanná teszi a teljes mértékű gazdasági helyreállást. A kínai gazdaság az idei év első negyedévében 6,1 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest, mely az egyik legerősebb a vezető gazdaságú országok között, azonban elmaradt a kormányzat által kitűzött 8 százalékos céltól. A Világbank mostani lépése, melyben megemelte a kínai gazdaság bővülésére vonatkozó előrejelzését, november óta az első ilyen jellegű lépése volt, akkor a 2009-es gazdasági bővülést 9,2 százalékról 7,5 százalékosra mérsékelte, majd márciusban pedig 6,5 százalékosra.
Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon
Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon
Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege
Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?
A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket
Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány
Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése
Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban
Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group
9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat
A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz
A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.