Javul a magyar növekedésre adott konszenzusos előrejelzés

Javul a magyar gazdaság növekedésre adott elemzői konszenzusos előrejelzés, ugyanakkor kérdéses, hogy az idei első negyedévi lendület tartható-e - írták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a minap tájékozódó látogatást tettek Budapesten, ahol az MNB elemzőstábjával, a nemzetgazdasági minisztérium illetékeseivel, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szakértőivel, az Európai Bizottság és az IMF helyi képviselőivel, egy politikai elemzővel és helyi közgazdászokkal tárgyaltak.
    

A látogatásuk tapasztalatairól összeállított, szerda este Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: a magyar gazdaság idei teljesítményére adott konszenzusos előrejelzési átlag jelenleg 0,3 százalékos egész évi növekedést valószínűsít. A márciusi konszenzusos átlag még 0,1 százalékos visszaesést prognosztizált. A konszenzus javulásának előzménye a ház szerint a vártnál gyorsabb idei első negyedévi növekedés.
    

A JP Morgan szakértői szerdai beszámolójukban megerősítették, hogy a maguk részéről 0,5 százalékos idei GDP-növekedést várnak a magyar gazdaságban. A ház londoni elemzői szerint ugyanakkor az általuk kérdezett elemzők kétlik, hogy az idei első negyedévi erős növekedési lendület tartható lesz, részben azért, mert az év eleji teljesítménybővülés fő tényezője a raktárkészlet-dinamika volt, ugyanakkor a hazai kiskereskedelmi értékesítés továbbra is gyenge. A jövő évi magyar gazdasági növekedés konszenzusos előrejelzési átlaga változatlanul 1,4 százalék - közölték beszámolójukban a JP Morgan londoni elemzői.
    

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics az európai felzárkózó térség növekedési kilátásairól minap összeállított átfogó helyzetértékelésében Magyarországon, Csehországban, Horvátországban és Ukrajnában az idei év egészére recessziót jósolt. A magyar gazdaság esetében 0,5 százalékos idei GDP-visszaesés szerepel az előrejelzésben, jövőre ugyanakkor a Capital Economics 1,0, 2015-ben pedig 2,0 százalékos magyar növekedést valószínűsít. Az idei magyar recessziós előrejelzéssel a cég mélyen a londoni konszenzus alatt jár.
    

A JP Morgan londoni elemzői a magyarországi tárgyalásaikról szóló szerdai beszámolójukban közölték: az MNB várakozása szerint az általa elindított növekedésösztönző célú hitelfinanszírozási program 0,2-0,5 százalékpontot adhat hozzá a GDP-növekedés üteméhez, elsősorban 2014-ben. A cég elemzői közölték azt is: változatlanul megfelelőnek látják alapeseti előrejelzésüket, amely szerint az MNB még további 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.
    

A magyar jegybanknak nincs kijelölt optimális reálkamat-célja, de attól óvakodik, hogy a nominális kamatszint és a várt inflációs ütem különbségeként kiszámolt - ex ante - reálkamatot negatív tartományba vigye - írták budapesti megbeszéléseikről a JP Morgan londoni közgazdászai.
    

A ház szakértői szerint a 2014-re szóló, 3,2 százalékos átlagos inflációval számoló előrejelzésük alapján ebből 3,25-3,50 százalékos magyar jegybanki alapkamat-mélypontra lehet következtetni. A JP Morgan londoni elemzői szerint úgy tűnik, hogy az MNB Monetáris Tanácsának tagjait nem aggasztja a hosszú lejáratú magyar állampapírok esetében tapasztalható hozamemelkedés, feltéve, hogy az inflációs várakozások rögzítettek maradnak, és a forint is megőrzi viszonylagos stabilitását.
    

A JP Morgan londoni szakértői tájékozódó megbeszélést tartottak egy magyar politikai elemzővel is, aki 55 százalékos esélyt adott arra, hogy a jövő évi parlamenti választásokat a Fidesz nyeri. A cég szerdai londoni beszámolójában név nélkül idézett elemző 35 százalékosra taksálta a baloldali ellenzék győzelmi esélyét, és 10 százalékosra a politikai patthelyzet kialakulásának kockázatát.
    

A JP Morgan ismertetésében idézett elemzői vélemény szerint a baloldal egyelőre nem tudott megújulni személyi, ideológiai és szervezeti szempontból, ugyanakkor annak is nagyon csekély az esélye, hogy a Fidesz megtarthatja alkotmányozó kétharmados többségét.
    

Piaci szempontból a legrosszabb fejlemény egy "nem meggyőző", szűk parlamenti többséget eredményező ellenzéki győzelem lenne, amelynek nyomán valószínűsíthetően cselekvési mozgástér nélküli kormány alakulna, kevés lehetőséggel arra, hogy lecserélje a Fidesz által a kulcsintézmények kulcspozícióira kinevezett vezetőket - áll a JP Morgan szerda esti londoni elemzésében. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: