Javulhat a kínai termékek minősége
A kínai sajtó kedden jelentette, hogy termékminőséggel foglalkozó kínai és amerikai szakemberek találkozója volt Pekingben. A két országban működő felügyeleti hatóság vezetői harmadik találkozójukon megállapodtak abban, hogy a jövőben munkacsoportokban folytatják együttműködésüket, különösen a játékipar, az öngyújtó-gyártás és a tűzijátékok előállítása területén.
Az érintett szállítóknak, importőröknek és gyártóknak a jövőben különböző felkészítéseket tartanak, s javítják az információáramlást is. A felek megállapodtak abban is, hogy a területet érintő új szabályozások, intézkedések bevezetése előtt egyeztetnek egymással.
Vej Csuan-csung (Wei Chuanzhong), a kínai minőségellenőrző- és karantén hivatal miniszterhelyettese leszögezte, a fogyasztási cikkek minőségének felügyelete minden kormány felelőssége és Kína együtt kíván működni a nemzetközi közösséggel ezen a területen. Aláhúzta, szeretnének tanulni a másik tapasztalatiból és szeretnék elsajátítani módszereiket, szert tenni a technikájukra, hogy biztosítsák a termékek minőségét és védjék a fogyasztók érdekeit.
A negyedik találkozóra a tervek szerint 2011-ben kerül sor az Egyesült Államokban. Kínát a múltban rengeteg bírálat érte exporttermékeinek minősége miatt. Ezek között világszerte nagy visszhangot váltott ki például a játékok, az állateledelek, a különböző élelmiszerek, köztük a tejpor, a gyógyszerek, vagy például a gyermektápszerek és tapéták ügye.