Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye, de még mindig zsugorodik

Kína feldolgozóiparának teljesítménye tovább lassul, habár egyre mérsékeltebb ütemben - erről tanúskodnak az HSBC bakcsoport és a Market Economics piackutató szerdán megjelent előzetes mutatószámai.

A februári előzetes beszerzési menedzser index 49,7 ponton állt a januári 48,8 pont után. E nem hivatalos felmérés szerint az összteljesítmény negyedik hónapja megszakítás nélkül csökken és az utóbbi nyolc hónap néhány kivétel akadt. Ugyanakkor a visszaesés most volt a legkisebb a az előző hónaphoz képest. Sőt, a termelés részmutatója javulást jelzett, 50,1 pontra emelkedett a januári 47,6 pontról. (Az 50 pont fölötti mutató növekedést jelez, 50 pont alatt pedig csökkenést, az előző hónaphoz viszonyítva.)

 

Az átfogó teljesítménymutató novemberben érte el 32 havi mélypontját 47,7 ponttal. A februári mutatószámot főleg az új exportmegrendelések húzták le: e részmutató 47,4 pontra, nyolchavi mélypontra esett a januári 50,4 pontról. Az összes új megrendelés részmutatója 49,1 ponton, a januárival azonos arányú csökkenést jelzett. A végleges februári eredményeket március elsején közlik. Ebben a felmérésben - a hivatalos mutatótól eltérően - a magántulajdonban lévő kisvállalatok is szerepelnek.

 

A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója eddig jobban alakult: januárra 50,5 pontra emelkedett a decemberi 50,3 pontról, a mutatót kezelő kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) február eleji közlése szerint. A szervezet a kínai statisztikai hivatal megbízásából és számára készíti e mutatót. Az 50 pont fölötti szám ebben a felmérésben a teljesítmény szerény további növekedését jelezte, miután novemberben első ízben csökkent a feldolgozóipar teljesítménye egyik hónapról a másikra, 32 havi javulás után. A novemberi eredmény 49,0 pont volt.

 

Az exportkereslet csökkenését a hivatalos külkereskedelmi adatok is jelezték: januárban Kína exportja 0,5 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel azelőtt, és a behozatala is csökkent, 15,3 százalékkal. Noha az adatokat torzították a holdújévvel járó munkaszüneti napok, a visszaesés nagysága így is meglepte az elemzőket. A kínai kivitel növekedése tavaly augusztus óta minden hónapban lassult éves egybevetésben, de novemberig legalább a szintén lassuló behozatal növekedése minden hónapban gyorsabb volt, mint az exporté.

 

A külvilág azt várja Kínától, hogy a hazai fogyasztás föllendítésével segítse a világgazdaságot, és ennek Kína az utóbbi három évben rendszeresen eleget tett: behozatala nagyobb ütemben nőtt, mint az exportja. Ez az irányzat csak tavaly év vége óta látszik megtörni. A kínai kivitelt leginkább az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének januárban már hatodik hónapja tartó visszaesése és az euróövezeti államdósság-válság általános következményei sújtják. Az euróövezet Kína legnagyobb külpiaca, és az oda irányuló kínai kivitel januárban 3,2 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Helyi elemzők szerint a kínai export növekedése idén átlagosan 13-15 százalékosra lassulhat a tavalyi, 20,3 százalékos ütemről.

 

Tavaly az első negyedévben 9,7 százalékkal volt nagyobb a kínai GDP az egy évvel korábbinál. A növekedés a második negyedévben 9,5 százalékra, a harmadikban 9,1 százalékra, a tavalyi utolsó negyedben 8,9 százalékra lassult a kínai statisztikai hivatal adatai szerint. Így tavaly a kínai GDP a hivatalos közlés szerint 9,2 százalékkal volt nagyobb a 2010-esnél. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is 9,2 százalékos növekedést becsült a múlt évre Kínának, ezt most január végén rontotta a szeptemberi, 9,5 százalékos prognózisról.

 

Az idei évre 8,2 százalékos növekedést jósol a szeptemberben várt 9,0 százalék helyett. Tavaly júniusban még 9,6 százalékot jelzett. A jövő évi előrejelzését 8,8 százalékra vitte le 9,5 százalékról. Kína gazdasági növekedése tíz éve nem volt évi 9 százalék alatt. Kína hazai összterméke (GDP) az eddigi rekord évben, 2007-ben 14,2 százalékkal bővült. Utána 2008-ban 9,6 százalékosra, 2009-ben 9,1 százalékosra lassult a növekedés, majd 2010-ben 10,4 százalékkal emelkedett a kínai gazdaság teljesítménye. Az új fejlemények megerősítik az elemzők várakozását, hogy a kínai központi bank folytatja a november végén kezdett enyhítést.

 

Akkor a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségét 21,0 százalékra csökkentette az ügyfélkövetelésekhez képest az addigi, majdnem két évig tartó folyamatos emeléssel elért, 21,5 százalékos rekordszintről. Ezt már akkor szükségessé tette a gazdaság lassulása, és lehetségessé, hogy az infláció lassult. A múlt szombaton tovább csökkentették a tartalékolási kötelezettséget, megint fél százalékponttal 20,5 százalékra. Kamatcsökkentésre a legtöbb elemző szerint még nem lehet számítani. (MTI)


Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás: