Javultak az EU gazdasági kilátásai, de vannak kockázatok

Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz: 2015-ben mérsékelt növekedés várható az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is, amely tovább gyorsulhat 2016-ban, ám a külső kockázatok miatt sok a bizonytalanság, ezért nehéz pontos előrejelzést adni.

2015-ben 1,7 százalékos GDP-növekedés lehet az EU-ban és 1,3 százalékos az eurózónában, jövőre 2,1 százalékra, illetve 1,9 százalékra gyorsulhat a bővülés üteme a csütörtökön nyilvánosságra hozott prognózis szerint.
    

A növekedés motorja az erősebb belföldi és külföldi kereslet, a gazdaságot támogató laza monetáris politika és a semleges, azaz komoly megszorításokat kerülő fiskális politika lehet.
    

Az EB előző, őszi előrejelzése óta több kedvező változás is volt: a kőolaj nemzetközi ára csökkent, az euró árfolyama jelentősen gyengült más nemzetközi devizákhoz képest, és az EB új gazdaságélénkítési programot dolgozott ki. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős tagja szerint jobb a helyzet, mint ősszel, de még sokat kell dolgozni, hogy a több millió állástalan európai állampolgár munkához juthasson.
    

Bár minden uniós tagországban növekedés várható, a konkrét számokban jelentős eltérések vannak országonként. Az olaj árának csökkenése, az euró árfolyamának változása mindenhol másképp hat, a laza monetáris politika ott többet segít, ahol eddig komolyabb gondok voltak a pénzügyi piacokon.
    

"Összességében mérsékelt gazdasági növekedés van. A nagyobb gazdaságú tagországok közül Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Lengyelországban lehet dinamikus növekedésről beszélni" - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Pierre Moscovici.
    

2015-ben 1,5 százalékos német, 2,3 százalékos spanyol, 1 százalékos francia, 0,6 százalékos olasz, 2,6 százalékos angol, 3,2 százalékos lengyel, 2,7 százalékos román, 2,5 százalékos cseh és 2,4 százalékos magyar gazdasági növekedésre lehet számítani.
    

Az EB jelentése szerint az elmúlt hónapokban folytatódott az infláció csökkenése, decemberben több tagállamban is negatív infláció volt az energiaárak mérséklődése miatt. Az infláció 2015-ben alacsony maradhat, az év második felében, majd 2016-ban növekedhet. Az EU-s infláció 2015-ben 0,2 százalékos, 2016-ban 1,4 százalékos lehet.
    

Pierre Moscovici szerint a munkanélküliségi arány még mindig a 2008-as gazdasági válság előtti szint fölött van, "néhány országban drámai a helyzet", a munkanélküliség nem csak ciklikus, hanem strukturális okok miatt is magas. A gazdasági növekedéssel azonban javul a munkaerőpiacok helyzete is, a téli előrejelzés szerint idén 9,8 százalékra csökkenhet a munkanélküliek aránya az EU-ban és 11,2 százalékra az eurózónában.
    

Az Európai Bizottság megítélése szerint a fiskális helyzet az EU-ban jelenleg semleges, nincs jelentős fiskális gazdaságélénkítés, de megszorítás se. Az EU-ban az összesített GDP-arányos költségvetési hiány idén 2,6 százalékos lehet, jövőre 2,2 százalékra csökkenhet. A GDP-arányos államadósság 88,4 százalékkal 2014-ben érte el a csúcspontját.
    

Az EB felhívta rá a figyelmet, hogy számos bizonytalanságot okozó hatás van. A geopolitikai kockázatok, a befejezetlen strukturális reformok, a pénzügyi piacokon tapasztalt aggodalom és a tartósan alacsony infláció lassíthatja a gazdasági növekedést, de a vártnál alacsonyabb energiaárak akár gyorsíthatják is. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: