Jelentősen megrogyot tavaly a lakásépítési kedv

2009-ben 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35 százalékkal volt kevesebb, mint 2008-ban. A visszaesés az év második felében ennél erőteljesebb volt: a használatba vett lakások száma a 2008. második félévinek a háromnegyedét tette ki, az új lakásépítési engedélyeké valamivel több mint a felét - olvasható a KSH jelentésében.

A használatba vett lakások száma 2008 azonos időszakához viszonyítva az első és második negyedévben 15–18 százalékkal nőtt, majd a következő negyedévekben 23–24 százalékkal csökkent. A visszaesés elsősorban a lakossági építkezések terén mutatkozott: egyötöddel kevesebb lakás épült természetes személyek megrendelésére, és hasonló arányban csökkent a saját használatra készült lakások száma is. A vállalkozói lakásépítés, valamint az eladásra szánt lakások száma kismértékben, 3 százalékkal csökkent.

 

2009- ben a legtöbb új lakást (az összes 51%-át) vállalkozások építtették. Az önkormányzatok lakásépítési tevékenysége felülmúlta az előző évit, de még ez is kevesebb mint 200 lakást jelentett, szinte csak (94%-os arányban) Budapesten. Közel megduplázódott a bérbeadás céljából történő építés, az 580 új bérlakás létrejöttében mindhárom építtetői csoport részt vállalt. A kivitelezői körben a lakossági házilagos kivitelezés visszaszorulása a legszembetűnőbb: az előző évhez viszonyítva 38 százalékkal kevesebb, 4100 új lakás épült fel ilyen módon, így részaránya 13 százalékra csökkent.

 

Az új lakások átlagos nagysága 89 m2, a 2008-as átlaghoz viszonyítva csekély mértékben, 1 m2-rel csökkent. Az építkezések területi megoszlását tekintve tovább erősödött a főváros szerepe, egyharmadát adva az országos lakásépítésnek. Budapest mellett Baranya, Csongrád és Somogy megyében nőtt a használatba vett lakások száma, 5–16 százalékkal. Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében az átlagosnál kisebb mértékű csökkenést mutatnak az adatok, míg az ország többi megyéjében átlag feletti visszaesés következett be.


A lakásépítésre kiadott új engedélyek száma minden településtípusban és minden megyében csökkent, bár különböző mértékben. Fejér és Heves megyében fele annyi új engedélyt sem adtak ki, mint az előző évben, míg az ezen a téren is meghatározó fővárosban 38 százalékkal, a legkisebb visszaesést mutató Bács-Kiskun megyében pedig 8 százalékkal kevesebbet. Az építési szándék visszaesése folytán az elmúlt 11 évet tekintve 2009-ben volt a legalacsonyabb a lakásépítési engedélyek száma. A negyedéves adatok tanúsága szerint a visszaesés fokozatosan következett be: az év során, az első negyedévben 12, a negyedikben 54 százalékkal kevesebb új engedélyt adtak ki, mint 2008 azonos időszakaiban.

 

Az új engedélyek év közbeni alakulásában példa nélküli, hogy többségét az év első felében adták ki, míg a második félévben csupán ezek 28 százalékát. A befejezett üdülőépítések száma már negyedik éve csökken, de a legerőteljesebben 2009-ben. 508 új üdülőegységet vettek használatba, 29 százalékát kevesebbet, mint 2008-ban. Az új üdülők a korábbinál nagyobb, 82 m2-es átlagos alapterülettel épültek. Az üdülőépítési szándék is visszaesett, 610 üdülőépületben 1060 új üdülőegység építésére kértek engedélyt, ami 21 százalékkal elmarad a 2008. évitől.

 

2009-ben 4140 lakás szűnt meg, 10 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. Budapesten másfélszeres volt a növekedés, elsősorban avulás és településrendezés miatt. A megszűnt lakások 29 százaléka, a fővárosiak esetében több mint a fele önkormányzati tulajdonban volt. Országosan tekintve, a korábbinál kisebb méretű lakások szűntek meg, átlagos alapterületük 64 m2 volt.


A kiadott új építési engedélyek szerint több mint 2 millió 750 ezer m2 lakóépület és 3 millió 360 ezer m2 nem lakóépület építését tervezik. Az előbbiek esetében ez 31, az utóbbiakat illetően 26 százalékos csökkenést jelent 2008-hoz viszonyítva. A lakóépületek kategóriájában legnagyobb arányú visszaesés a 3 és több lakásos házak körében történt, 37 százalékkal kisebb területet terveznek beépíteni, mint a 2008-as szándékok szerint. Az új engedélyek alapján így a beépítendő terület felét egylakásos házként tervezik, a 3 és több lakásos épületek 38 százalékos részarányt képviselnek. A nem lakóépületek közül a tervezett mezőgazdasági épületek összes hasznos alapterülete több mint 40%-kal, az ipari épületeké közel 40 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt időszakban volt, míg a hivatali épületeké több mint 10 százalékkal több.


0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:

Temu és Shein vám 2026: így lesz egy 500 forintos termék ára 2300 Ft

2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Növekedési pályára állt a kiskereskedelem az MBH Bank szakértői szerint

Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:

Több milliárd koronás osztalékot kapott az Agrofert konszerntől Andrej Babis miniszterelnök

Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak Csongrád-Csanád vármegyében

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás:

Így változott meg a nyári viharszezon Magyarországon

Az elmúlt évek viharszezonjai arról árulkodnak, hogy a nyári hónapok időjárása Magyarországon is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az Allianz Hungária lakásbiztosítási statisztikái szerint a nyári időszakban rendszeresen megugrik a viharokhoz kapcsolódó káresemények száma, és az is egyre gyakoribb, hogy néhány különösen erős zivataros nap adja a teljes szezon káreseményeinek jelentős részét.
2026. 07. 01. 23:00
Megosztás:

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely az idén is meghirdette felhívását a Gundel Károly–díj elnyerésére.
2026. 07. 01. 22:30
Megosztás: