Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban

Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban: a munkaadók 31.100 új, támogatott álláshelyet (ennek nagy részét a közfoglalkoztatás keretében kínálták) jelentettek be, így júliushoz képest csaknem 12, 2010 augusztusához viszonyítva pedig több mint 140 százalékkal nőtt az ilyen állások száma - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss adatait közlő összegésben.

Összességében is jelentősen emelkedett a bejelentett új állások száma Magyarországon: 13.300 foglalkoztató összesen 44.000 új álláslehetőséget jelentett be augusztusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz. Ez az előző hónaphoz és az előző év azonos hónapjához képest is bővülést jelent, előbbi esetében 5,7, utóbbinál pedig 61,8 százalékos emelkedés.
   

 Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az adatok kapcsán közölte: az euróválság Magyarország számára a kihívások mellett a siker lehetőségét is kínálja. Ehhez azonban meg kell nyerni a háborút az államadósság ellen, ami csak úgy lehetséges, ha minél több ember dolgozik Magyarországon.
    

"Éppen ezért bizakodásra ad okot, hogy augusztusban a munkaadók 44 ezer új állást jelentettek be, amely 62 százalékkal több, mint egy évvel korábban" - olvasható a közleményben. A munkát támogató arányos adórendszer kiteljesítésével, valamint a START munkaprogramok megindításával a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés áll.
    

Augusztusban 12.900 nem támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók. Az augusztusban bejelentett nem támogatott állások száma az előző hónaphoz képest 6,7 százalékos, az előző év augusztushoz viszonyítva pedig 9,5 százalékos csökkenést mutatott. Ezzel több mint féléves mélypontra süllyedt az új állások száma a versenyszférában.
    

Az újonnan bejelentett állások 29,3 százaléka nem támogatott álláshely volt, 70,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Tavaly augusztusban ez az arány 52,4, illetve 47,6 százalék volt.
    

A hónap folyamán összesen 82.200 állás állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 38.900 ezer állás maradt betöltetlen.
A legtöbb új állásbejelentés továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén (5.800 darab) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (4.000 darab) megyéből érkezett.
    

A nyilvántartott álláskeresők zárónapi száma 549.000 fő volt, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékos csökkenés, az előző év augusztusához viszonyítva pedig 0,5 százalékos növekedés figyelhető meg. A legtöbb álláskeresőt továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találjuk, előbbiben több mint 65 ezren, utóbbiban 58 ezren vannak állás nélkül.
   

 A szezonálisan kiigazított adatok szerint több mint 581 ezer munkanélkülit tartottak nyilván augusztusban, ezerrel kevesebbet a júliusi létszámnál. A tartósan (egy éven túl) regisztrált álláskeresők száma tovább mérséklődött: az augusztusi zárónapon létszámuk 144.200 fő volt, egy hónap és egy év alatt is csökkent a számuk. Arányuk a teljes álláskeresők állományán belül 26,3 százalékot tett ki, ez utóbbi egy év alatt 3,2 százalékponttal csökkent.
    

Augusztusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,2 százalék. A gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke és a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé egyaránt 0,1 százalékponttal maradt alul az előző havi értékhez képest.
   

 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 10,8 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2011. május-júliusra a 15–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest változatlan maradt, 0,2 százalékponttal pedig kevesebbet tett ki az előző év azonos időszakához képest.
    

Az NFSZ adatai szerint 2011 augusztusában 12 cég, 400 munkavállalót érintő csoportos létszám-leépítési döntést jelentett be a munkaügyi kirendeltségekhez. Az érintett létszámban egy hónap alatt 69,6 százalékos, egy év alatt pedig 36 százalékos csökkenés ment végbe. (MTI)

Vezetőváltás a MET Csoport élén: Huibert Vigeveno lesz a vállalat új csoportszintű vezérigazgatója, Lakatos Benjamin az Igazgatóság elnökeként folytatja

A svájci központú MET Csoport, az európai energiaipar meghatározó szereplője bejelenti, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (GCEO) pozícióját. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában.
2025. 09. 09. 03:30
Megosztás:

Erősödött a befektetők borúlátása az euróövezetben

Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
2025. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Lehet még olcsóbb a Fix 3%-os lakáshitel? Ezekkel a trükkökkel igen!

Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
2025. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Így győzd meg a szoftvert és a szakembert is az önéletrajzoddal

A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önéletrajz ma már nemcsak a tapasztalatok listája, hanem egy stratégiai dokumentum, amely mindkét területen jelentősen növeli a jelölt esélyeit.
2025. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Elemzők szerint a Maxi Doge lehet a következő Dogecoin

A Dogecoin már nem ajándékoz meg bennünket kiugró nyereségekkel, ezért sokan megkérdőjelezik azt, hogy még mindig ez volna a legjobb mémérme.
2025. 09. 09. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam: Akkor és most – Miért érződik a Layer Brett vásárlása úgy, mintha az XRP-t 0,02 dolláron vennéd meg

Az XRP árfolyamának története mindig is az átalakulásról szólt. Valaha csak néhány centen kereskedték, majd a világ egyik vezető kriptovalutájává vált.
2025. 09. 08. 23:30
Megosztás:

Csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Hathavi csúcsra emelkedett a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Dogecoin árfolyam előrejelzés 2025–2030: A DOGE elérheti az 1 dollárt, de ez a mémcoin, amely jelenleg 0,0055 dollárba kerül, akár az 1,50 dollárt is áttörheti

Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
2025. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul" - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára a Coop Rally idei beharangozó sajtótájékoztatóján a tárca közleménye szerint.
2025. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott hétfő estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
2025. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam előrejelzés: Az ETH befektetők a Layer Brett felé fordulnak, miután azt több mint 20-szoros emelkedésre jósolták novemberig

A kriptopiac éppen földrengésszerű átrendeződésen megy keresztül. A jelentős Ethereum-tulajdonosok elkezdték kivonni tőkéjüket — de nem azért, mert az Ethereum árfolyam-előrejelzések visszaesést jósolnának. Épp ellenkezőleg: egy olyan gyöngyszemet találtak, amely 20-szoros növekedési potenciált ígér — olyasmit, amit még a legoptimistább Ethereum árprognózisok sem ígérnek.
2025. 09. 08. 20:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde gyengébben szerepelt az európai tőzsdéknél

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
2025. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Federal Reserve New York: emelkedtek az amerikai fogyasztói inflációs várakozások

Augusztusban emelkedtek a fogyasztók inflációs várakozásai az Egyesült Államokban a Federal Reserve (Fed) New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
2025. 09. 08. 18:30
Megosztás:

A Shiba Inu befektetők tömegesen csapnak le a Layer Brett mémcoinra, miután azt az új 1000-szeres hozamú mém tokenként jósolták meg

A tőke elvándorlása a már bejáratott mém tokenekből az új kihívók felé egyre gyorsul, miközben a Shiba Inu befektetők menekülőutat keresnek a piaci bizonytalanság elől.
2025. 09. 08. 18:00
Megosztás:

Miért ilyen erős a forint az euróval szemben? Elemzés

Mostanában tendenciózusan jobban teljesít a forint. Ezt az alábbi ábra is jól mutatja.
2025. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A decentralizáció halála vagy evolúciója? A Stripe Tempo blokklánca és a Libra kísértete

A kriptoalapú fizetések jövője a céges blokkláncok árnyékában. A decentralizáció volt a kriptovaluták és blokklánc-technológia egyik legfontosabb ígérete. Egy határokon átnyúló, nyitott pénzügyi rendszer, amely megszabadít a hagyományos közvetítőktől – bankoktól, fizetési hálózatoktól, szabályozói monopóliumoktól. Most azonban, amikor óriáscégek – mint a Stripe és a Circle – saját blokklánchálózatokat indítanak, újra felmerül a kérdés: nem csupán új szereplőket ültetünk a régi trónra?
2025. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
2025. 09. 08. 16:00
Megosztás:

Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon

<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
2025. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Meglepetést okozott a japán GDP

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
2025. 09. 08. 15:00
Megosztás: