Jelentősen növelte üzleti teljesítményét és csökkentette kiadásait a Takarék Csoport

Több mint 40 százalékkal növelte a mérlegfőösszegét és 24 százalékkal csökkentette működési költségeit tavaly a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Csoport. A költséghatékonysági mutatója (CIR) 2020-ban majdnem 18 százalékponttal, a piaci átlagot messze meghaladó mértékben javult, az ügyfélbetét-állomány 20 százalékkal, az ügyfélhitel-állomány 12 százalékkal bővült. A csoport 2020 júniusában lezárta az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítását, a takarékszövetkezetek integrációját, miközben piaci részesedését megtartva 1,2 millióra növelte ügyfelei számát.

Jelentősen növelte üzleti teljesítményét és csökkentette kiadásait a Takarék Csoport

Elkezdtek beérni a Takarék Csoport üzleti-szervezeti megújításának gyümölcsei tavaly, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány a bankszektort is rendkívüli helyzetbe hozta. A hitelintézeti csoport már a járvány idején végezte el az utolsó informatikai migrációkat, ezzel befejezve a takarékszövetkezeti integráció hétéves átalakítási folyamatát, amely során 126 hitelintézetet egyesített.

Tavaly a Takarék Csoport mérlegfőösszege a piaci átlag majdnem kétszeresével 3632 milliárd forintra nőtt a prudenciális konszolidált jelentés alapján (IFRS szerint), ami 41 százalékkal magasabb a 2019 év végi szintnél. Ezzel a bankipiac ötödik legnagyobb szereplője. A kihelyezett hitelállomány 27 százalékkal emelkedett egy év alatt, 2020 végén 2183 milliárd forintot tett ki. Ezen belül az ügyfélhitelek bruttó állománya 12 százalékkal 1675 milliárd forintra nőtt. Ennél is jobban, mintegy 20 százalékkal emelkedett az ügyfelek betétállománya, a tavalyi év végére 2176 milliárd forintra.

Hasonlóan a bankszektor egészéhez, 2020-ban a csoport prudenciális konszolidált eredménye is csökkent, 1,9 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. A csökkenés legfőbb oka a világjárvány gazdaságra gyakorolt negatív hatása miatti jelentős mértékű hitelezési értékvesztés- és céltartalékképzés, illetve a hiteltörlesztési moratórium miatt képzett negatív módosítási különbözet. Ezek a pandémiából következő tételek több mint 20 milliárd forinttal rontották az eredményt.

Az integrált működés jelentős megtakarítást hozott

Ugyan a gazdasági válság miatt a működési bevételek 5 százalékkal mérséklődtek, a működési költségek viszont a szervezeti átalakítás hatására – a korábbi párhuzamosságok megszüntetésével, a folyamatok egységesítésével – 24 százalékkal csökkentek, miközben a teljes hitelintézeti szektorban több mint 10 százalékkal nőttek.

A takarékszektor megújítása a költséghatékonyság jelentős javítása mellett a Takarék Csoport piaci pozícióinak konszolidációját is eredményezte. Míg a mérlegfőösszeg alapján piacrésze 6,8 százalék volt, az ügyfélhiteleknél 8,9 százalék, az ügyfélbetéteknél pedig 7,7 százalék. Több kiemelt területen azonban ennél is meghatározóbb a szerepe. Piacvezető az MFB Pontos termékek értékesítésében 39 százalékos, a Széchenyi Kártya Programban pedig 35 százalékos részesedéssel. Az agrárszektorban a piaci állomány 24 százalékát kezeli a csoport. Minden ötödik CSOK-forintot a Takarék Csoport közvetített ki. Az NHP Hajrá!-ban 14 százalékos, a babaváró hiteleknél 10 százalékos a piacrésze. A Takarék Jelzálogbank mintegy 20 százalékos részesedésével a második legnagyobb jelzálog-refinanszírozó.

A többéves átalakítás ellenére tavaly 66 ezerrel nőtt az ügyfelek száma, és már meghaladja az 1,2 milliót. A továbbra is messze a legnagyobb fiókhálózatot fenntartó Takarék Csoport egyedülálló szerepet játszik azzal, ahogy a vidéki országrészeket bekapcsolja a gazdasági-pénzügyi vérkeringésbe.

A takarékszektor nyugat-európai példáknak megfelelő üzleti-szervezeti korszerűsítése meghozta az első eredményeit, a tavalyi rendkívüli évben úgy csökkentettük jelentősen kiadásainkat, hogy közben növeltük üzleti teljesítményünket és ügyfeleink számát is. Az integráció során a Takarék Csoport a hazai piacon teljesen egyedálló fúziós tapasztalatra tett szert, amely a következő években a Magyar Bankholdingban is jól kamatoztatható, – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

A Takarék Csoport üzleti irányító szerve, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. június 22-én megtartott közgyűlésén elfogadta a csoport tavalyi konszolidált üzleti jelentését.

Háttérinformációk

A Takarék Csoport Magyarország egyik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó szereplője. A Magyar Bankholding részeként működő Csoport tagjai az MTB Zrt. mint integrációs üzleti irányító szervezet, a Takarékbank Zrt. mint univerzális kereskedelmi bank, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. mint szakosított hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel, ingatlankezeléssel, informatikai szolgáltatással és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok. A Takarék Csoport szabályszerű és prudens működését a külön jogosítványokkal rendelkező Integrált Hitelintézetek Központi Szervezete ellenőrzi és felügyeli.

A Takarék Csoport országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bankja a korábbi takarékokat tömörítő Takarékbank Zrt., az egyik legnagyobb hazai pénzintézet, amely az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti, 1,2 millió ügyfelet szolgál ki. Helyi családoknak, közösségeknek és vállalkozásoknak, idősebb és fiatalabb generációknak, falusi és nagyvárosi lakosoknak kínál személyre szabott, korszerű és megbízható pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: