Jelöltek és kampányfőnökök előtt értékelt a Fidesz elnöke
Az MTI értesülései szerint elhangzott, hogy az előzetes várakozásnál jobban szerepeltek a Fidesz-KDNP jelöltjei. A szövetségnél úgy számoltak, hogy a második fordulóban nyolcvan képviselőnek kell ismét megméretnie magát, ezzel szemben csak 57-nek kell újráznia.
Az egyik résztvevő elmondása szerint a "frenetikus hangulatú" megbeszélésen megerősítették, hogy minél nagyobb többséget sikerül szereznie a Fidesz-KDNP-nek, annál gyorsabban lehet majd a szükséges változásokat végrehajtani. Elkészültek a második fordulóra szóló szórólapok, kampányanyagok és videók is, ezeket hétfőtől már el is kezdik terjeszteni.
A mozgósítás is tovább folytatódik, s azok a jelöltek, akik az első fordulóban nyertek, segítenek azoknak, akik a második fordulóban még egyszer megméretik magukat.