Jó hangulatban várják a délutánt az európai piacok
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékkal 1.039,98 pontra emelkedett nyitás után. A londoni részvénytőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,38 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,39 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,43 százalékkal erősödött a kereskedés indulásakor.
A lendület az első órában tovább hajtotta felfelé a mutatókat, a FTSE-100 0,50 százalékkal 5.5546,70 pontra emelkedett, a DAX-30 0,40 százalékkal 5.820,97 pontra, a CAC-40 0,47 százalékkal 3.845,35 pontra erősödött.
Pénteken, a nyugat-európai tőzsdenyitáskor a kőolaj drágult, kereskedők szerint főleg az Egyesült Államokból és Kínából, a két legnagyobb kőolajfogyasztó országból érkező hírek hatására. Amerikában nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban, és a múlt héten a vártnál kevesebben kértek munkanélküli segélyt, a kínai miniszterelnök pedig a kormányzati gazdaságösztönzés folytatásáról beszélt a parlament szezonnyitó ülésén.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök estéhez képest hordónként (159 liter) 49 centtel 79,03 dollárra drágult. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 52 centtel 80,73 dollárra emelkedett.
A nyugat-európai tőzsdenyitáskor az euró erősödött, 1,3597 dolláron állt a csütörtök esti 1,3579 dollár után, és 121,33 jent ért, szemben az előző esti 121,01 jennel. A dollárt 89,21 jenen jegyezték a tőzsdei kereskedés indulásakor, 0,10 százalékkal magasabban a csütörtök estinél.