Fordulni tudott a BUX - a MOL volt a húzóerő
A pluszban induló BUX az OTP árfolyamcsökkenésének hatására veszteségbe fordult a délelőtt folyamán, am mögött a forint látványosan folytatódó gyengékedése állhatott. A MOL jegyzése a nap folyamán végig stabilan tartotta magát, így jelentősebb esés nem tudott kibontakozni.
BUX index

Alacsony forgalom mellett a pozitív nemzetközi hangulat hatására a délelőtti kedvezőtlen folyamatok megfordultak, zárásra az OTP is összeszedte magát, a MOL és a Richter nap végén mutatott erősödésének köszönhetően a BUX index 0,68 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést.
MOL részvény

A Mol 260 forinttal, 1,42 százalékkal 18 600 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4313 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
OTP részvény

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 399 forintra emelkedett, forgalma 438,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 0,56 százalékkal 37 920 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 734,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 399,9 millió forintos forgalom mellett 220 forinttal, 1,23 százalékkal 18 120 forintra nőtt.