Jobb nyárra számít a Balatoni Hajózási Zrt.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bizakodva tekint a 2021-es nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számít, felújított hajókkal, kibővült menetrenddel és programkínálattal ünnepli a balatoni hajózás 175. évét - hangzott el szombaton a társaság szezonnyitó ünnepségén, amely Siófokon kezdődött, majd Balatonfüreden ért véget.

Jobb nyárra számít a Balatoni Hajózási Zrt.

Veigl Gábor vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg 16 kikötőből indulnak menetrendi és 11 kikötőből sétahajók. Július 3-ától, a hajózási főszezon kezdetétől már 15 kikötőből indulnak sétahajók, 9 kikötőből bulihajók és 8 kikötőből gyerekhajók. A csaknem két éve meghatározó állami tulajdonba került hajózási társaság flottája jövőre két új komppal és két új katamaránnal bővül, amelyeknek elkezdődött a gyártása. Az állami tőkeemelésnek köszönhetően a következő években sorra megújulnak a kikötők, révállomások, és újabb hajók beszerzésére is sor kerülhet - beszélt a jövőbeni tervekről.
   
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere felidézte, hogy Széchenyi Istvánnak volt köszönhető a modernkori balatoni hajózás elindítása 175 éve, 1846-ban, a Kisfaludy gőzös vízrebocsátásával. "Nagyon nagy a felelősségünk nekünk, utódoknak a tekintetben, hogy a Balaton vize a csendes, kicsit lassú közlekedésnek maradjon a színtere" - fogalmazott. Beszélt arról is, hogy többszörösen jubileumi év az idei, hiszen 230 éve született Széchenyi István, 130 éves lett a tó két ikonikus, "szívünket-lelkünket melengető" hajója, a Kelén és a Helka, valamint Balatonfüred is idén ünnepli várossá válásának 50. évfordulóját.
   
Kontrát Károly, az észak-balatoni térség fideszes parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a Balaton az ország egyik legnagyobb turisztikai attrakciója, ahol felkészültek a vendégek fogadására. "Arra kérek mindenkit, hogy idén a Balatont válassza úti célul, ne az Adriát. Mindenki jöjjön el a Balatonhoz legalább egyszer az évben, és érezze jól magát!" - mondta.
   
Witzmann Mihály, a dél-balatoni térség fideszes országgyűlési képviselője történelminek nevezte a pillanatot, hogy a Bahart az állami tőkeemelésnek köszönhetően új, modern hajókat vásárolhat, amire több évtizede nem volt példa.
   
Nagy Gábor (független), Siófok alpolgármestere szerencsésnek nevezte városát, amelynek életében mindig szerepet játszott a hajózás, a hajóépítés, a Bahart az egyik legnagyobb munkáltatója, és a hajósképzésben is részt vehet.
   
Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke jelezte, hogy komoly múltja van a kulturális életnek és a fürdőkultúrának a Balatonnál. "A balatoni közlekedés koronaékszere a balatoni hajózás, amit csak jól szabad csinálni, nem elfelejtve, hogy együtt vagyunk egészek" - mondta.
   
A rendezvény részeként a 15 év szolgálat után kívül-belül felújított Szent Miklós hajóval keltek át a Siófok felől érkezők Balatonfüredre, ahol az ünnepélyes zászlófelvonás után az érdeklődők kipróbálhatták a Kelén nosztalgiahajót is.
   
A Bahart a jubileumi programsorozatban roadshow-kat tart, művészeti pályázatot indított, továbbá őszig három kikötőben - Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban - kültéri kiállításokon mutatja be a balatoni hajózás elmúlt 175 évének főbb eseményeit. Szeptember 18-án sor kerül a balatoni hajók 25 évenként megrendezett együttállására is, amikor valamennyi bahartos és egyéb személyszállító hajó felsorakozik Siófok és Balatonfüred között - hangzott el a rendezvényen.
   
Veigl Gábor vezérigazgató az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, a 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság a tavalyi 3,3 milliárd forintos árbevételt hozó évnél idén valamivel többet, 3,5 milliárd forintot remél változatlan személyjegyárak mellett. Tavaly az előző, rekordévhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a pandémia hatására, a kiesést csaknem teljesen kompenzálni tudták vízépítési munkákkal - idézte fel.

Az ingatlanértékesítéseknek köszönhetően kiugró, több mint egymilliárd forintos eredménnyel zárták az elmúlt évet. A Bahart két kempingje, a siófoki hotele, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztérrész, valamint szolgálati lakásoknak helyet siófoki ingatlanja eladásából 3,6 milliárd forint bevétele származott, amit fejlesztésekre fordít a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A legutóbbi közgyűlés döntése értelmében többet nem hirdetik meg a Bahart kikötőláncát bérbeadásra, azt a társaság maga fogja üzemeltetni a továbbiakban is. A tihanyi piacnak helyet adó területét a cég a sikertelen értékesítési kísérlet után egyelőre nem kívánja eladni, sorsáról a kikötő-fejlesztési tervek, valamint a helyi önkormányzat fejlesztési terveinek ismertében dönt - mondta Veigl Gábor.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: