Joe Biden az USA gazdasági növekedését az oltásokhoz kapcsolta

Az Egyesült Államoknak több embert kell beoltania ahhoz, hogy folytatódhasson az erőteljes gazdasági növekedés - mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken a Fehér Házban tartott beszédében.

Joe Biden az USA gazdasági növekedését az oltásokhoz kapcsolta

"A mai üzenetem nem az ünneplésről szól. Ez egy emlékeztető, hogy sok, kemény munka vár még ránk, hogy legyőzzük a delta variánst, és folytatódjon a gazdasági fellendülés" - fogalmazott az elnök. "Ez az oltással nem rendelkezők járványa, ezért minél több embert be kell oltani" - tette hozzá Biden, aki a pénteken napvilágot látott munkanélküliségi adatok okán tartott beszédet.

A washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete szerint a vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban. Júliusban 943 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a nem mezőgazdasági ágazatokban az előző havi 938 ezres növekedés után.

A piac 870 ezres növekedést várt júliusra. A munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra csökkent a várt 5,7 százalék helyett a júniusi 5,9 százalékról. A munkanélküliek száma 782 ezerrel 8,7 millióra csökkent. A koronavírus-válság által nem érintett utolsó hónapban, 2020 februárjában 5,7 millióan voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig 3,5 százalékos volt.

Az amerikai sajtó beszámolói szerint nem véletlen, hogy az elnök beszédében "nem futott győzelmi köröket" a kedvező gazdasági adatok miatt, hanem ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy felhívja a figyelmet az oltakozás fontosságára. Az Egyesült Államokban ugyanis - legfőképpen a koronavírus delta változatának terjedése miatt - az utóbbi napokban nőtt a napi fertőzések és a vírus okozta Covid-19 betegség miatt kórházban ápolt emberek száma.

Ezzel párhuzamosan az oltási arány elmarad attól a céltól, amelyet korábban a kormányzat kijelölt. "Amerika ugyanúgy legyőzheti a delta változatot, mint ahogy legyőztük az eredeti Covid-19-et"- mondta Biden. "Képesek vagyunk rá, ezért viseljenek maszkot, amikor ajánlott és oltassák be még ma magukat! Mindez életeket fog menteni és nem kell majd ugyanazokat a gazdasági károkat elszenvednünk, mint a Covid-19 (járvány) kezdetén" - tette hozzá.

Biden megköszönte a kormányzóknak, köztük Larry Hogan marylandi republikánus kormányzónak, hogy ösztönzik az embereket az oltások felvételére, és beszélt a múlt héten - az amerikai szövetségi kormány alkalmazottjaival szemben - bevezetett szigorúbb járványügyi követelményekről is. A szövetségi alkalmazottakra és a szövetségi szervekkel szerződésben állókra vonatkozó szigorúbb előírások értelmében mindannyiuknak fel kell mutatniuk a munkahelyükön "az oltási státuszukat" bizonyító dokumentumokat.

Aki nem tudja bizonyítani, hogy megkapta a teljes oltást, maszkot köteles viselni a munkahelyén, illetve be kell tartania a közösségi távolságtartás szabályait más alkalmazottakkal vagy a hivatalokba látogatókkal érintkezve. Emellett hetente egyszer vagy kétszer koronavírusteszten kell átesniük, de korlátozni fogják számukra a hivatalos utakat is. "Az elkövetkező napokban még sok minden várható" - mondta további járványügyi intézkedésekre utalva Biden, de nem részleteket nem közölt.

Így védheted meg a pénzedet a bankszámládon a kibertolvajok ellen

Sok ügyfél csak akkor kezd el foglalkozni a pénze védelmével, miután már bekövetkezik a baj. Szerencsésebb esetben akkor, ha a környezetéből hall valamilyen visszaélésről. Pedig a védekezési lehetőség sok esetben megelőző jelleggel is ott van az ügyfelek kezében, egész pontosan a naponta használt banki mobilapplikációban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
2025. 06. 01. 10:00
Megosztás:

Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül

Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
2025. 06. 01. 09:00
Megosztás:

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás: