Jól kezdte a hetet a BUX
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a BÉT-en is oldalazás jellemezte a hétfői kereskedést, alacsony forgalom mellett. Érdemben nem változtak az árak, a vezető részvények együtt mozogtak, igazán kimagasló teljesítményt egyik papír sem nyújtott - tette hozzá. Az üzletkötő szerint a hét közepe hozhat majd nagyobb izgalmakat a nemzetközi és a magyar tőkepiacra is.
Sándor Dávid, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán a tőzsdezárást követően azt mondta, hogy az olaj árának több mint 6 százalékos emelkedése is jelentős mértékben hozzájárult a tőzsde pozitív irányú mozgásához.
Kattints a grafikonra, hogy láthasd a többit.
A Mol 85 forinttal, 0,61 százalékkal 14 020 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,77 százalékkal 6115 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,24 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 617,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,47 százalékkal 4950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
