Jól vette az akadályokat a Budapest Bank vállalati üzletága

Az idei év első hat hónapjában erős szélsőségek jellemezték a hazai vállalati hitelpiacot: míg az első negyedév végén még rekordméretű növekedés volt tapasztalható, addig a második negyedévben nettó törlesztővé vált a szektor. A Budapest Bank vállalati üzletága is megérezte a külső tényezők kedvezőtlen hatásait, azonban a főbb mutatókban így is növekedést ért el: kkv hitelállománya 7%-kal gyarapodott, nettó ügyfélszámnövekedésben pedig első helyezést ért el a piacon.

Jól vette az akadályokat a Budapest Bank vállalati üzletága

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a hazai vállalati hitelezés az év első 6 hónapjában igen jelentős kilengéseket mutatott.

Míg márciusban több mint 250 milliárd forinttal több hitelt vett fel a szegmens, mint amennyit törlesztett, addig áprilisban megfordult a folyamat, és 50 milliárd forinttal már nettó hiteltörlesztővé vált. A hitelfelvételi kedv csökkenését a kölcsönök összegének változása is jól mutatja: az 1 milliárd forint feletti új szerződések száma kevesebb, mint a felére zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest.

A Budapest Bank vállalati üzletágát sem kerülték el azok a külső, kedvezőtlen tényezők, amelyek a vállalati hitelpiacot negatívan érintették, az évek óta követett üzleti stratégiájának köszönhetően a főbb mutatókban mégis növekedni tudott.  Konzervatív hitelezési politikájának és diverzifikált portfóliójának köszönhetően ugyanis a bank kevéssé kitett, így pl. a COVID által leginkább veszélyeztetett iparágakban működő cégek aránya az állomány 10%-át sem éri el. Az ügyfélkör erejét jól jelzi, hogy a vállalatok több mint 50%-a gondolta úgy, hogy nem él a moratórium adta lehetőséggel. A Budapest Lízing esetében ez a szám még magasabb, az ügyfelek 60%-a döntött a folytatás mellett.

Ennek is köszönhető, hogy ha nem is markánsan, de javult az üzletág eredménye 2020. első félévében:  a hitelállomány 7 %-kal, a bevétel 3%-kal, a számlaforgalom 1%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A Budapest Bank továbbra is a kkv szegmens meghatározó szereplője. A piacot változatlanul meghaladó növekedési ütemmel a piaci részesedése 2020. első félévére 8,0%-ra nőtt, a Budapest Lízinggel együtt pedig már elérte a 9,9%-ot is, az első féléves új folyósítások 7,9%-a is itt történt. A bankhitelezési hajlandósága sem csökkent, így az új, támogatott hitelprogramok közvetítésében is élen jár. Az NHP Hajrá Programban a bank a Budapest Lízinggel közösen több mint 32 milliárd forintra szerződött, az új Széchenyi Kártya Programban pedig eddig 7,5 milliárd forintot juttatott a hazai kis- és középvállalatok számára.

„Évek óta azon dolgozunk, hogy stabil és diverzifikált hitelportfóliót alakítsunk ki, amely kifejezetten válságálló és biztonságos mind a bank, mind az ügyfeleink számára. Stratégiánk bevált, hiszen a piaccal ellentétben, a járvány okozta kedvezőtlen körülmények ellenére továbbra is növekedni tudtunk. A kockázatokat figyelembe véve is aktívak kívánunk maradni hitelezésben, ezért a saját termékeinken kívül az összes államilag támogatott hitelkonstrukciót is az elsők között tettük elérhetővé az ügyfelek számára” – mondta Kasziba Levente a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője. „Ezt úgy tűnik, hogy az ügyfeleink is értékelik, amit mi sem mutat jobban, mint, hogy 1,2%-os növekedéssel a nettó ügyfélszámnövekedésben elsők, új kkv ügyfélszerzésben pedig változatlanul másodikak vagyunk a piacon” – tette hozzá.

Hozzászólások

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes eredményeket publikált az IBM

Az előzetes eredményvárakozásainál enyhén jobb eredményt ért el az IBM a harmadik negyedévben.
2020. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A közellátás számára biztosítja influenzavakcináját a Sanofi

Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur. Ez az együttműködés támogatja a magyar kormány azon célját, hogy a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok számára minél szélesebb körben biztosítsák az oltás nyújtotta védelmet az influenza ellen.
2020. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magánszemélyt bírságolt 15 milió forintra az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot és 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki Set Group-részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt az Indotek a Waberers-be, 24%-ot szerzett a társaságban

Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-részesedés fennmaradó 47,99 százalékára is. Az engedélyezési eljárások befejezését követően várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le az adásvétel.
2020. 10. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON csoport Északnyugat-Dunántúlon és Szlovákia nyugati részén, ezzel az energiatermelés és a felhasználási csúcsok közötti különbségeket kívánják kezelni - tájékoztatta az E.ON Hungária hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,64 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 33 596,79 ponton zárt hétfőn.
2020. 10. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A TESCO nyerte a balatoni nyarat látogatószám alapján

Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról készült analízisből többek között kiderült, hogy a balatoni lakosok és a nyaralók vásárlási szokásai eltérőek.
2020. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már a harmadik amerikai bank ment csődbe

Háromra nőtt az idén csődbe jutott amerikai bankok száma. Tavaly négy bank húzta le a rolót, tavalyelőtt egy sem.
2020. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: változik az online bankkártyás fizetés

Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat, hogy több lépésben kell megerősíteniük, hogy valóban ők az internetes vásárláshoz használt betéti- vagy hitelkártya birtokosai. Az OTP Bank arra kéri ügyfeleit, hogy akik még nem adták meg érvényes mobiltelefonszámukat a banki azonosításhoz, tegyék meg azt időben, mert az Európai Unió előírásainak megfelelően 2021. január 1-től már csak így tudnak európai kereskedőtől bankkártyával vásárolni az interneten.
2020. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Mol új gumibitumen-üzeme

Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen gyártására képes új üzem, amely naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 000 tonna útépítési alapanyagot tud termelni - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis: Lezárult a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvétele

Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a patinás német autómárka mellett továbbiakat is értékesítsen Szlovéniában.
2020. 10. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
2020. 10. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az OTP

Az OTP Bank 405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az állami támogatású konstrukció tavaly júliusi indulásától szeptember végéig - tájékoztatta a bank vasárnap az MTI-t.
2020. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új településeken érhető el a DIGI mobil szolgáltatása

Újabb 24, többek között alföldi és Balaton környéki településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft., az így októbertől már több mint 650 településen elérhető a magyarországi lakosság 70 százaléka számára - közölte a szolgáltató az MTI-vel.
2020. 10. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató érkezett a METRO Magyarország élére Thierry Guillon-Verne személyében

2020 októberétől a METRO korábbi horvátországi vezérigazgatója, Thierry Guillon-Verne kerül a METRO Magyarország élére. A hazai posztot 7 évig betöltő vezérigazgató, Horváth Imre mostantól a horvátországi METRO irányítását veszi át. A vezetői átszervezés a METRO vállalatirányítási és stratégiai működésének rendszeres része, mely során az igazgatók az egyes régiókban szerzett tapasztalataikkal fejleszteni és bővíteni tudják a vállalat hálózatán belüli egységeket.
2020. 10. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A teljes PAN-PEK az Enterprise Investors tulajdonába kerül

Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VII magántőkealap megállapodást írt alá a PAN-PEK piacvezető horvát pékárukészítő és -kiskereskedelmi társaság fennmaradó 35%-os tulajdonrészének megvásárlásáról.
2020. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabályos-e a tömeges lázmérés a munkahelyeken?

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatása szerint a mindenkire általánosan kiterjedő lázmérés meghatározott feltételek mellett megengedett – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2020. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: