Jön az uniós minimálbér?!

Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására - közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán.

Jön az uniós minimálbér?!

Von der Leyen azt mondta, a koronavírus-járványt követő fellendüléshez, valamint a méltányos és erős gazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban biztosított legyen a tisztességes megélhetés, és ebben a minimálbérek alapvető szerepet játszanak.
   
A megfelelő szinten megállapított minimálbérnek nemcsak pozitív társadalmi hatása van, hanem szélesebb gazdasági előnyökkel jár, mivel csökkenti a bérek közötti egyenlőtlenségeket, segít fenntartani a belföldi keresletet és még inkább munkavállalásra ösztönöz. Hozzájárul emellett a nemek közötti bérszakadék csökkentéséhez is - közölte.
    

A javaslat a minimálbérek keretére vonatkozik, a nemzeti hagyományok, a nemzeti hatáskörök, valamint a szociális partnerek szerződési szabadságának tiszteletben tartásával. Továbbá tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkáltatókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak - mondta.
   
Ugyanakkor nem kötelezi a tagállamokat a törvényben előírt minimálbérek bevezetésére, és nem határoz meg közös minimálbér-szintet sem - emelte ki von der Leyen.
   
A közös minimálbér-szint kérdésével összefüggésben Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős uniós biztos azt közölte, ilyen követelmény bevezetése "teljes mértékben lehetetlen lenne", és tönkretenné a gazdaságot. Mivel az egyes tagországok gazdasági teljesíténye között különbség van, nem lehetséges teljes mértékű azonosság a minimálbért illetően, azonban felzárkóztatásra és a különbségek lefaragására törekedni kell. Leszögezte, az Európai Bizottság nem ígér azonos mértékű minimálbért minden európainak. Ez nem lenne reális, logikus és felelősségteljes - húzta alá. Az uniós bizottság a minimálbérek meghatározása pozitív irányának ösztönzésére törekszik - tette hozzá.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
Az Európai Bizottság közleménye szerint, noha minimálbér minden uniós tagállamban létezik, többségükben a minimálbérek biztosításának védelme elégtelen, vagy hiányosságokkal küzd. A javasolt irányelv emiatt keretet hoz létre a minimálbérek védelmének javítására és hozzáférésének biztosítására az Európai Unió egészében. Meghatározza, milyen fellépésekkel és hogyan biztosítható a minimálbérek megfelelő szintje, javaslatot tesz a minimálbér-ingadozások és -mentességek kiküszöbölésére vagy korlátozására, valamint a minimálbérre vonatkozó nemzeti keretek hatékony alkalmazására, és ellenőrzési mechanizmusok bevezetésére.
   
Célja az is, hogy valamennyi tagállamban elősegítse a kollektív bértárgyalásokat.
   
Azoknak az országoknak, amelyek törvényben szabályozzák a minimálbér mértékét, meg kell teremteniük a minimálbér megfelelő szintje meghatározásának feltételeit. A feltételeknek egyebek mellett tartalmazniuk kell a minimálbér megállapításának világos és stabil kritériumait, valamint a minimálbér rendszerének rendszeres és időben történő frissítését. A javaslat az egyes országokban megállapított minimálbér-védelem jobb végrehajtását és nyomon követését írja elő. Az irányelvjavaslat szerint a tagállamoknak éves jelentést kell készíteniük a minimálbér-védelmi intézkedéseikről, amelyet be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: