Jót tett a forintnak a javuló nemzetközi hangulat

Javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette szűk sávon belül tartotta árfolyamát a forint: kedden 271,79 forinton jegyezték az eurót délután öt után a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 272,18 forint után. Hétfőn 271,50 nagyjából két forintos, kedden 272,00 nagyjából egy forintos környezetében mozgott az árfolyam. A forint az elmúlt héten 274 forintos euróárfolyam környékéről erősödött 270 közelébe. (MTI)

 

A dollár jegyzése kedden délután 198,95 forint 1,3683 dolláros euró árfolyam mellett a hétfői 200,57 forint és 1,3593 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 185,50 forint 185,94 forint után, 100 japán jent 220,56 forinton jegyeztek 222,69 forint után. A devizapiaci kereskedelem hangulati környezetét a javuló befektetői kockázatvállalás határozta meg kedden.

 

A dollár ennek megfelelően feladott valamennyit az utóbbi időkben az euróval szemben felhalmozott nyereségéből. Következésképpen az arany és az olaj ára is emelkedett, ami a "nyersanyag" devizák (nyersanyagtermelő országok devizái) árfolyamát emelte meg, javítva általában is a feltörekvő devizák iránt a befektetői bizalmat. Európában nem rontott a makrogazdasági kilátásokon a német ZEW gazdasági kutatóintézet februári üzleti hangulat indexe, ami csökkent ugyan a januárihoz képest, a de a vártnál kisebb mértékben.

 

Az uniós pénzügyminiszterek keddi brüsszeli tanácskozásán további kiadáscsökkentésre szólították fel Görögországot és szigorú ellenőrzési tervet fogadtak el a költségvetési szigorítások pályán tartása érdekében. Ahogy kezdenek körvonalazódni a görög költségvetési hiány rendezési tervének részletei, úgy enyhül az euróövezet pénzügyi stabilitásával kapcsolatban felmerült aggodalmak miatt az euróra nehezedő piaci nyomás. Az euró erősödött kissé a dollárral szemben, az EKB 1,3649 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát keddre a hétfői 1,3607 után.

 

A térségbeli devizák árfolyama az utóbbi napokban kialakult árfolyam sávon belül mozgott, a zloty és a cseh korona esetében enyhén erősödő tendenciával. A cseh korona napon belüli erősödését 26,07-es euró árfolyamról 26,00 környékére az általánosan javuló befektetői hangulatnak tulajdonítják a kereskedők. A zloty erősödését pedig a monetáris szigorítási szakasz látóhatáron belülre kerülésével magyarázzák.

 

Slawomir Skrzypek a jegybank kormányzója ugyanis arról tett említést, hogy a jegybanknak hamarosan el kell kezdenie foglalkozni a kamatemelések gondolatával. A piacon az év második felétől várják a jelenleg 3,5 százalékos rekord mélyponton lévő jegybanki alapkamat megemelését. A lengyel zloty a reggeli 4,027-es euró árfolyamról délutánra 4,005-re erősödött.

 

A lengyel zloty jegyzése hétfőn délután 4,025 volt az euróval szemben a hét végén tartott 4,005 után. Az elmúlt héten a zloty 4,11-es euró árfolyamról 4,00 közelébe erősödött. Egyes elemzések már a 4,00-ás euró árfolyam küszöb tartós áttörését várják a zlotytól.

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás:

BMW és MINI: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
2025. 10. 04. 07:00
Megosztás:

Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgári szalon pénteki, tapolcai rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón.
2025. 10. 04. 06:00
Megosztás:

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti eredmény pedig 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 05:00
Megosztás:

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
2025. 10. 03. 19:00
Megosztás:

2 milliárdos állami támogatás a víziszárnyas-tartóknak a madárinfluenza ellen

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően az idén júliusban beadott kérelmek alapján első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter az MTI-t az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
2025. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Fél Oroszországot már hó borítja

Oroszország területének mintegy ötven százalékát már hó borítja - közölte Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos vezetője pénteken az Interfax hírügynökséggel.
2025. 10. 03. 18:00
Megosztás: