Jövő héten kiderül, hogy lesz-e gázáremelés
Ezt követően a hivatal megvizsgálja a kérelmekben foglaltakat, majd dönt az indokolt árváltoztatásokról, amit várhatóan a jövő hét elején határozatban tesz közzé. A szolgáltatók ennek alapján változtathatnak áraikon április elsején. Az új árakat a szolgáltatók nyilvánosságra hozzák, a tarifák a következő negyedévre lesznek érvényesek.
A szolgáltatók negyedévente egyszer nyújthatnak be változtatási kérelmet a hivatalhoz. A Magyar Energia Hivatal korábban közölte, hasonlóan az eddigi eljárásaihoz szakmai alapon, kellő körültekintéssel, a jogszabályokban rögzített módon jár el úgy, hogy a szolgáltatók egyetlen indokolatlan fillérrel se emelhessék áraikat.
A hivatal korábbi prezentációja szerint köbméterenként 16-17 forint áremelés lenne indokolt áprilistól a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó, úgynevezett egyetemes szolgáltatók által értékesített földgáz árában. A földgáz köbméterenkénti lakossági átlagára jelenleg 100 forint fölött van, szolgáltatónként eltérő. Az árváltozás végleges mértékét a dollár-forint árfolyamának alakulása és a földgáz, mint termék árváltozása befolyásolhatja.
Azt a szolgáltatói kérelmet, ami a földgáz "meghatározott termékára" plusz a maximális kereskedelmi árrés fölött, illetve indokolatlan mértékben alatta van, a hivatal elutasítja, és ármegállapító eljárást indít.